Török Livi olyan fotót posztolt, amitől bármelyik férfi zavarba jönne
Török Liv, az Exatlon Hungary sztárja láthatóan a téli ideje alatt is kitett magáért, remek formában várhatja a tavaszt.
A háttérben már javában készülnek a nyári formák, rengetegen vannak, akik hosszú ideje dolgoznak rajta. Ugyanakkor azok, akik az év minden egyes napján tesznek ezért, messze több dicséretet érdemelnek, mert számukra ez természetes, és nemcsak pár hónapon át teszik oda magukat a teremben.
Emiatt is szomorú, amikor azokat emelik ki, akik pár hónap alatt átalakulnak, míg azok, akik hosszú évek óta erős formát mutatnak, semmilyen szerephez nem jutnak. Török Livi az utóbbi csapatot erősíti, mindig is fontos volt számára a sport, és az Exatlon Hungaryben is emiatt szerepelhetett.
Az egyik legismertebb karaktere a műsornak, és egyúttal a legvonzóbb is. Sokan emlékeznek rá, arra a bizonyos csatájára, mely nagy visszhangot váltott ki. Rengetegen álltak mellé a kiesésekor, majd a sors úgy hoztam, hogy nem a nagy favoritnak tartott riválisa nyerte meg a versenyt a döntőben, hanem Szente Gréti.
Livi évek óta vidéken él, ott érzi jól magát, de időről időre feljár Budapestre a barátaival. Emellett imád utazgatni, Olaszország nagy kedvence, és a boksz a nagy szerelme, amit egyúttal a munkája is edzőként.