Pár nappal a tömeges elbocsátásuk után visszahívnák az amerikai nukleáris hivatal dolgozóit
Újabb érdekes megmozdulás a Trump-kormánytól.
A nukleáris fegyverek biztonságáért felelős amerikai ügynökség próbálja visszahívni azokat a dolgozókat, akiket néhány nappal ezelőtt bocsátottak el a szövetségi költségcsökkentésre hivatkozva.
A Guardian beszámolója szerint a Nemzeti Nukleáris Biztonsági Hivatalt (NNSA), mely az Energiaügyi Minisztériumhoz tartozik, szintén érintették a Trump-kormányzat „hatékonyságnövelésre” hivatkozó leépítései. Ennek keretében már több ezer munkavállalót elküldtek, köztük olyanokat is, akik az amerikai nukleáris fegyverkészlet felügyeletén dolgoztak.
A CNN értesülései szerint az elbocsátottak között szerepeltek azok is, akik az atomfegyverek gyártásával és karbantartásával foglalkoztak. Most viszont az ügynökség már visszahívná őket – a gond csak az, hogy sokukat nem tudják elérni, mivel a kapcsolati adataik hiányoznak a rendszerből.
A NBC birtokába került belső levél szerint a hivatal a még állományban lévő dolgozókat kéri meg arra, hogy továbbítsák az érintetteknek a visszahívásról szóló értesítést – akár a korábbi kollégák privát email-címére is.
NE HAGYD KI
Az NNSA, mely több mint 65 ezer szövetségi és szerződéses alkalmazottat foglalkoztat, évente 25 milliárd dolláros költségvetésből működik. Jelenleg egy fegyverzetmodernizációs programot is felügyel, ami kulcsfontosságú az amerikai nukleáris arzenál fenntartása szempontjából.