Bár sokak számára Woody vagy Forrest Gump ikonikusabb szerep, Hanks a háborús filmek világában is külön kategóriát teremtett magának. A Ryan közlegény megmentése új szintre emelte karrierjét – és most a Greyhound teszi ugyanezt.

A kijelentés, miszerint Hanks filmográfiájában létezik olyan háborús alkotás, amely rivalizálhat Spielberg klasszikusával, merésznek tűnik. A Greyhound azonban olyan film, amely Hanks szívéhez különösen közel áll, és amely „nagy integritással és mély tisztelettel viszonyul az alapjául szolgáló műhöz”, miközben a háború komplexitását sok más alkotásnál hitelesebben ragadja meg. A film fókusza egyetlen emberre szűkül: egy parancsnokra, akinek vállán életek sora nyugszik.

Egy kiemelkedő adaptáció, ami hű marad a forráshoz

A Greyhound C. S. Forester 1955-ben megjelent regényéből, a Az ügynökség-ből merít. A könyv a második világháború Atlanti-óceáni csatájába vezet, és egy amerikai kísérőflotta parancsnokának 52 óráját követi végig. A mű „faktualitásra épül, és a háború valóságát, valamint a logisztikai folyamatokat mutatja be”, miközben a kimerültséget és a reménytelen helyzetek mentális terhét is feltárja.

A film szinte tükörképe a regénynek: „Nagy büszkeséggel ügyel arra, hogy minden pontos legyen a forrásanyaghoz képest”, és ugyanazokat a logisztikai, tényalapú elemeket használja. Az adaptáció azonban nem volt egyszerű. A Sony eredetileg mozis premierre készült 2020-ban, ám a világjárvány miatt a bemutatót törölték. A film végül az Apple TV+-n talált otthonra, amely megvásárolta az exkluzív jogokat.

A Greyhound különlegessége

A Greyhound különlegessége, hogy teljes egészében a főhősre, Ernst Krause parancsnokra koncentrál. Nincsenek mellékszálak, nincsenek kitérők – csak a döntések súlya, amelyek életeket menthetnek vagy veszélyeztethetnek. A film feszes tempója és mindössze 90 perces játékideje ritkaság a műfajban, de éppen ez teszi tökéletessé: „nincs benne felesleges mozdulat.”

Tom Hanks egyik legjobb alakítása

A film ritmusáért meglepő módon maga Tom Hanks felel, hiszen ő írta a forgatókönyvet. Bár nem gyakran látjuk íróként, számára ez „szenvedélyprojekt” volt: a műfaj iránti mély tisztelete és a regény alapos ismerete olyan forgatókönyvet eredményezett, amely pontosan tudja, mit akar elmesélni.

Hanks játéka is kiemelkedő: „ráncolt homloka és kísérteties tekintete meséli el a teljes történetet”. A Greyhound nem keresi a háborús filmek epikus pillanatait, romantikáját vagy heroizmusát – a gyakorlati valóságot mutatja. Hanks egy katonát alakít, aki egyszerűen csak próbálja elvégezni a feladatát, miközben minden ellene dolgozik.

A mellékszereplők is erősítik a filmet: Stephen Graham „hitelessége minden szerepben átüt”, Elisabeth Shue és Rob Morgan pedig ugyancsak emlékezetesek. Manuel Garcia-Rulfo és Josh Wiggins tovább árnyalják a történetet. A rendező, Aaron Schneider – hosszabb kihagyás után – „a szöveg iránti elkötelezettségével és részletgazdag megközelítésével” tartotta egyben a filmet.

A Ryan közlegény megmentése formálta a műfajt

A cikk szerint a Greyhound bizonyos szempontból felülmúlja a Ryan közlegény megmentését. Spielberg filmje „kortárs szintre emelte a háborús filmeket”, és a frontvonal érzelmi terheit mutatta be. A Greyhound ezzel szemben a haditengerészeti harcok gyakorlati, kevésbé dramatizált oldalát tárja fel.

A két film között sok a hasonlóság – mindkettő egyetlen karakterre épít –, de a Greyhound „igazabb képet fest a konfliktusban résztvevők tapasztalatairól”, és kevésbé moziszerű, sokkal inkább valósághű.

A film azonban a járvány miatti bemutató-káoszban elveszett: „nem sokan látták a Greyhoundot, így nem lehetett akkora hatása, mint elődjének.” De ha a kulturális jelentőséget félretesszük, és csak a filmeket vizsgáljuk, a cikk szerint „a Greyhound egyszerűen jobban csinálja.”