Az Esőember című 1988-as amerikai drámafilm nemcsak a korszak egyik legnagyobb kritikai és közönségsikere volt, hanem Tom Cruise és Dustin Hoffman pályafutásának is meghatározó állomása. Barry Levinson rendezése, Barry Morrow és Ronald Bass forgatókönyve alapján, egy érzelmileg rétegzett, ugyanakkor társadalmilag is fontos történetet mesél el, amely az autizmus spektrumzavar megértéséhez is hozzájárult.

A film középpontjában Charlie Babbit (Tom Cruise) áll, egy impulzív, adósságokkal küzdő üzletember, aki apja halálakor abban reménykedik, hogy jelentős örökséghez jut. Ehelyett csak egy régi Buickot kap, míg a vagyon nagy része egy olyan bátyjához kerül, akinek létezéséről korábban nem is tudott. Raymond (Dustin Hoffman), egy intézetben élő autista savant, akit Charlie először manipulálni próbál, ám végül valódi testvéri kapcsolat alakul ki közöttük.

A film 25 millió dolláros költségvetéssel készült, és világszerte több mint 354 millió dolláros bevételt hozott, ami kiemelkedő eredménynek számít. Az alkotás négy Oscar-díjat nyert az 1989-es díjátadón: a legjobb film, a legjobb rendező (Barry Levinson), a legjobb férfi főszereplő (Dustin Hoffman) és a legjobb eredeti forgatókönyv (Ronald Bass és Barry Morrow) kategóriákban.

Dustin Hoffman alakítása Raymondként nemcsak szakmai elismerést hozott, hanem hozzájárult az autizmus társadalmi megértéséhez is. Hoffman így nyilatkozott a szerepről: „A célom az volt, hogy ne egy karikatúrát játsszak, hanem egy embert, akinek saját belső világa van.” Bár Cruise nem kapott díjat, karaktere – Charlie – jelentős érzelmi ívet jár be, és sok kritikus szerint ő viszi végig a történet valódi fejlődési vonalát.

A film zenéjét Hans Zimmer szerezte, aki ekkor még pályája elején járt, de már ebben a munkájában is megmutatta azt az atmoszférateremtő képességet, amely később világhírűvé tette. Az operatőri munkát John Seale végezte, aki a road movie jellegű utazást vizuálisan is érzékenyen támogatta.

Az Esőember hatása a mai napig érezhető: az autizmusról szóló filmek és sorozatok gyakran hivatkoznak rá, mint referenciapont. A karakterek közötti kapcsolat, a társadalmi előítéletek lebontása és az érzelmi fejlődés olyan témák, amik ma is aktuálisak. A film szórakoztat, és tanít is – és ez az, amiért több mint három évtized után is releváns maradt.