Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Pár tízezer forinttal akarta megvesztegetni a rendőrt, rácsok mögé kerülhet

Pár tízezer forinttal akarta megvesztegetni a rendőrt, rácsok mögé kerülhet

Pár tízezer forinttal akarta megvesztegetni a rendőrt, rácsok mögé kerülhet
Twenty20

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség alig több mint 48 óra elteltével bíróság elé állította a hivatali vesztegetést elkövető férfit.

A tényállás szerint 2021. december 14-én, Hajdú-Bihar megyében egy 35 éves férfi úgy közlekedett a 33-as számú főúton, hogy az általa vezetett személygépkocsiban utazó két gyermeket nem rögzítette biztonsági ülésben – írta az ugyeszseg.hu.

A cikk a videó után folytatódik

A közlekedésrendészeti ellenőrzést végrehajtó körzeti megbízott ezt észlelve a szolgálati gépjárművel követte az autót, amely ekkor az úttest szélére lehúzódott, majd megállást követően az autót vezető férfi a feleségével azonos módon, a személygépkocsi jobb első ajtaján szállt ki. A rendőri intézkedés során megállapították, hogy a férfi jogerős közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

Tekintettel arra, hogy a férfi tagadta, hogy a gépkocsit ő vezette, a rendőr bekísérte a helyi körzeti megbízotti irodába a szabálysértés elkövetését bizonyító kamerafelvétel megtekintése céljából.

Miután a rendőr közölte a férfival, hogy bűncselekményt követte el, a terhelt ekkor 50.000 forintot ajánlott fel a vele szemben intézkedő rendőrnek azért, hogy intézkedési kötelezettségét megszegve, tekintsen el a büntetőeljárás megindításától.

A nyomozó ügyészségen gyanúsítottként kihallgatott férfi tagadta a vesztegetés elkövetését, a megalapozott gyanú közlésével szemben panasszal élt, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség elutasított.

Az ügyészség az őrizetben lévő elkövetőt gyorsított eljárásban tegnap a Debreceni Törvényszék elé állította. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettében, ezért 1 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, egyidejűleg vele szemben 50.000 forint vagyonelkobzást is alkalmazott.

Az ügyész az ítélet ellen súlyosításért, a terhelt és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.