Ráadásul van egy feldolgozása, ami annyira zseniális, hogy mindenkinek ismernie kell! De arról majd egy kicsit később, most nézzük, hogy egyáltalán ki is az a Tim Cappello, hiszen gyanús, hogy felénk nem ismerik túl sokan a nevét.

A New York-i születésű Tim hamar ráunt az iskolára, az pedig már tiniként kiderült róla, hogy a zenei vénája minden más érdeklődését felülírja. Dobbal és billentyűsökkel kezdte, aztán végül a szaxofon lett az igazi szerelem, ebben vált igazi virtuózzá. Lennie Tristano, a jazz egyik legsokoldalúbb úttörője lett a mestere, aki felfedezte benne azt az improvizációs tehetséget is, ami benne is megvolt. Soron kívül Változékony idő vár ránk pénteken, havas esőre is van kilátás

Cappello éveken keresztül pallérozódott Tristano mellett, a húszas évei elején pedig már Peter Gabriellel turnézott és második szólóalbumán is közreműködött. Persze, ahogy ez lenni szokott, a korai sikerekkel együtt jöttek a problémák is, ami miatt aztán Cappello majdnem elkallódott a hetvenes évek késői forgatagában.

Sikerült győznie, aztán már maguktól jöttek a sikerek

Végül aztán erőt vett magán, leküzdötte drogfüggőségét és megújulva került vissza a színpadra, kétséget sem hagyva afelől, hogy a nyolcvanas évek lesz a legnagyobb sikereinek időszaka. Rendkívül jól váltott stílust, kigyúrta magát, láncokat dobált a nyakába, szegecses bőrcuccokat aggatott magára, a feltűnő jelenséggé váló Cappellot pedig hamar megtalálták a nagy nevek.

1984-ben kezdett Tina Turnerrel dolgozni, gyümölcsöző együttműködésük alatt pedig számos világslágerben tette le a névjegyét. És hogy a 80-as évek még mindig tartogat újdonságokat: ugye mindenki ismeri a We Don’t Need Another Hero című számot és annak szaxofonszólóját? Nos, az Tim Cappello – nálam ez volt a nap felismerése. Ez a zene ráadásul a Mad Max 3. részének a főcímdala, szóval erre azért már lehet egy elégedettet csettinteni. A következő évben Tina Turner mellett David Bowie-val is állhatott egy színpadon

A sikerek folytatódtak, ’89-ben jött a The Best, de előtte még egy filmben is feltűnt, az Elveszett fiúk Kiefer Sutherlanddal a soraiban komoly rajongótábort gyűjtött maga köré, Tim Cappello pedig a Still Believe című számot énekli és szaxofonozza benne olyan energiával, hogy még a The Call eredetijét is felülmúlja. A remek és mindig aktuális dalszöveg persze a banda érdeme, azzal együtt igazán erős a produkció!

Cappello a kilencvenes években sem tűnt el, Ringo Starral 1992-ben és 1999-ben is turnézott, Tina Turnerrel pedig olyat táncoltak a színpadon, hogy az a csoda, hogy nem oldott le a biztosíték.

Ahogy teltek az évek és lett a jelenből múlt, úgy vált a popkultúra egyik kedvelt szereplőjévé, akit később sem felejtettek el. Talán ma már nem teltházas stadionokban játszik, de hogy közel a hetvenhez is milyen átéléssel szaxofonozik farmerra húzott bőrtangában 300 ember előtt, és mekkora bulit csinál, jól jelzi, hogy nem is feltétlenül a hírnév, hanem a zene és az emberek energiája viszi előre.

A most 67 éves zenész továbbra is aktív, és igazán izgalmas projektekben van benne, nem is olyan rég Corey Hart oldalán szaxofonozott egy Stranger Things tematikájú koncerten, a kanadai énekes Never Surrender című dala ugyanis a sorozatban is elhangzik. Áprilisban pedig a Family Guy egyik epizódjában is feltűnt Cappello a Still Believe-vel.

Mindemellett 2018-ban első saját szólóalbumát is kiadta, a Blood on the Reed-del turnéra is indult, amíg azt a járvány félbe nem szakította. Ugyanebben az évben vendégszerepelt a Gunship-nél is, a brit synthwave zenekar felelevenítette a The Lost Boys vámpíros sztoriját és a Mad Max világát egyaránt, benne természetesen Cappellóval.

Az Egyesült Királyságban és az USA-ban is odáig voltak a Dark All Day-ért, az UK Dance és az US Heatseekers listáján is az első helyre került az album. A klipje egyébként erősen 18-as, de aki már idáig eljutott az olvasásban, annak bátran ajánlom, csakúgy, mint Tim Cappello munkásságát, legyen szó bármelyik korszakáról, csupa emlékezetes dologban vett részt!