Brittany Murphy tragikusan fiatalon, 32 évesen bekövetkezett halálával a világ egy olyan színészt veszített el, aki páratlan természetességgel mozgott a műfajok között. A Spinédzserek után a ’90-es évek egyik legígéretesebb tehetségeként tartották számon, és olyan sztárokkal játszott együtt, mint Winona Ryder, Reese Witherspoon vagy Drew Barrymore. Drámai képességei azonban igazán akkor kerültek előtérbe, amikor Oscar-díjas partnerével, Michael Douglasszel szerepelt a Ne szólj száj! című pszichológiai thrillerben.

Gary Fleder filmje 24 évvel a bemutatója után most új életre kelt a Netflixen, részben azért, mert manapság kevés igazán okos pszichothriller készül, részben pedig Murphy hátborzongató alakítása miatt. A Collider azt írja, a film – ami Andrew Klavan regényén alapul – egy pszichiáterről szól, akinek Murphy pszichiátriai osztályon kezelt páciense segíthet megmenteni elrabolt lányát. A ’90-es évek sötét, városi thrillereinek hagyományát követve – mint a Váltságdíj vagy A csontember – a film a gyerekek veszélyeztetésével játszik, ami már önmagában is feszültséget teremt.

A Ne szólj száj! világszerte 100 millió dollárt hozott a 50 milliós költségvetésre, ám a kritikusok többsége elutasította, a Rotten Tomatoeson mindössze 23%-os értékelést kapott. Mégis, Roger Ebert – vegyes kritikája ellenére – kiemelte Murphy és a gyerekszínész Sky McCole Bartusiak játékát, akik szerinte „megtalálják a saját ritmusukat és igazságukat ebben a feszült helyzetben”.

A sztori is érdekes

A történet 1991-ben indul: Patrick Koster (Sean Bean) és profi ékszertolvaj bandája kirabol egy New York-i széfet, hogy megszerezzenek egy 10 millió dollárt érő rubint. A rablás után azonban két társuk ellopja a követ, így Patrick és a banda nagy része börtönbe kerül.

Tíz évvel később, 2001-ben Dr. Nathan Conrad (Michael Douglas) gyerekpszichiáter arra ébred, hogy Hálaadás reggelén eltűnt a lánya, Jessie. Hamar kiderül, hogy a frissen szabadult Patrick tartja fogva, és egy hatjegyű számot követel cserébe – olyat, amelyet csak egy frissen felvett pácienstől, a traumatizált Elisabeth Burrowstól (Brittany Murphy) tudhat meg. Nathannek délután ötig kell kiderítenie a számot, különben Patrick megöli Jessie-t és a pszichiáter ágyhoz kötött feleségét, Aggie-t (Famke Janssen).

A kritikusok szerint a film nem újítja meg az elrablásos thrillerek műfaját, ám Fleder rendezése a feszültséget a földön tartja: a legtöbb jelenet a pszichiátriai osztályon vagy Nathan otthonában játszódik, és a hangsúly Douglas és Murphy kapcsolatán, valamint Bean fenyegető jelenlétén van. A hideg, kékes New York-i atmoszféra tökéletesen illik a versenyfutás a idővel típusú történethez.

Miért olyan hátborzongató Brittany Murphy alakítása?

Douglas hozza a tőle megszokott „átlagember rossz helyzetben” karaktert, Bean pedig ismét bizonyítja, miért tartják az egyik legjobb filmes gonosztevőnek. A film igazi ereje azonban Murphy alakításában rejlik.

Murphy egy PTSD‑vel küzdő, gyermeki tudatállapotba ragadt fiatal nőt játszik, akinek emlékei töredezettek, viselkedése pedig kiszámíthatatlan. Elisabeth nem zseni, nem különleges képességű – épp ez teszi hitelessé. A suttogó hang, a gyermeki csipkelődés és a szemében tükröződő trauma mind azt mutatják, hogy Murphy mélyen megértette a karakter belső poklát.

A film egyik legfontosabb eleme, hogy Elisabeth problémái nem oldódnak meg varázsütésre. A mentális áttörés, amit Nathan elér, csak annyira elég, hogy a lány elindulhasson egy jobb élet felé – és ez ritka őszinteség a műfajban.

A Ne szólj száj! így nemcsak egy feszült thriller, hanem egyfajta előrejelzés is volt Murphy tragikus sorsára: a filmben látott belső démonok és a valóságban átélt küzdelmek fájdalmas párhuzamot alkotnak. A film ma már sokak számára újraértékelődik, és Murphy alakítása olyan súlyt kap, amelyet életében talán nem kapott meg.