A fiatal, hallássérült anya magas lázzal, légszomjjal és fájdalmas torokpanaszokkal fordult orvoshoz, háziorvosa pedig azonnal az A&E sürgősségi osztályra irányította. A kórház május 18‑án engedte haza, másnap azonban otthonában holtan találták. Édesanyja, Natasha Johnson (53) a Metro‑nak nyilatkozott.

„Összetört a szívem és dühös vagyok, mert elveszítettem a legjobb barátomat. Azt várom, hogy a gyerekeim túléljenek engem, ne fordítva – és Marcus soha, de soha nem fogja megismerni az anyját.” Natasha elmondta, lánya „fantasztikus anya volt, nagyon gondoskodó és türelmes”, és kisfia, Marcus „mindig nevetett vele”.

„Nagyon közel álltunk egymáshoz, mindent együtt csináltunk. Ha elmentem a boltba, ő is jött velem. Volt egy lakókocsim délen, és egy órán belül felhívott, hogy ‘hé, mit csinálsz?’”

A családtagok szerint Tanya néhány nappal korábban kezdett rosszul lenni, és azt hitte, fia megfázását kapta el. Bár az orvosok sürgősségire küldték, ő úgy érezte, „csak az idejüket rabolja”, mivel a személyzet „ridegen” viselkedett vele, és mintha azt sugallták volna, hogy „csak színlel”.

Natasha este még ellenőrizte lányát, aki mélyen aludt és nehezen lélegzett. Másnap reggel is aludt, de „rekedt” volt a légzése. Később a nagypapa hívta fel Natashát munka közben, hogy Tanya meghalt. „Nem tudom, hogyan csináltam, de hazavezettem. Útközben a fiam, Martin hívott, és telefonon kellett elmondanom neki. Teljes sokkban voltunk, amikor hazaértünk, Tanya a nappali padlóján feküdt, rendőrök és mentők vették körül, mert hirtelen haláleset volt. Csak azt ismételgették: ‘sajnáljuk, semmit nem tudtunk tenni.’”

A Chesterfield Royal Hospital NHS Foundation Trust először azt közölte, hogy a hazabocsátás „megfelelő” volt, ám később elismerte a felelősséget. A vizsgálat után kijelentették: „Tanya nagy valószínűséggel felépült volna, ha intravénás antibiotikumot kapott volna a kórházban.”

Natasha azonban így reagált: „Az egyetlen mód, ahogy le tudom írni a bocsánatkérő levelet, hogy olyan, mint amit bárkinek kiküldenének. Igen, kaptunk egy levelet, de szerintem nem ér annyit, mint a papír, amire írták.”

Azóta Natasha neveli unokáját, aki most három és fél éves. „Elmegyünk Tanya sírjához, és ő tudja, hogy az az ő anyukája – és ha megkérdezzük ‘hol van?’, az égre mutat és azt mondja ‘a mennyben’. Van egy padunk a kertben Tanya nevével, és oda ülünk ki, hogy elmeséljük neki a napunkat.”

Natasha hozzátette, hogy sokszor látja lánya vonásait Marcusban: „Amikor rászólok, van egy bizonyos oldalra pillantása, és azt gondolom: ‘igen, ez teljesen az anyád.’ Ő egy boldog kisfiú, az én világom. Ha ő nem lenne, én sem lennék itt.” Natasha arra buzdít mindenkit, hogy ha kórházból való hazabocsátás után továbbra is nagyon rosszul érzik magukat, kérjenek második véleményt:

„Azt akarom, hogy kérdezzék meg: ‘biztonságos így hazamenni?’, különösen, ha még mindig nagyon betegek. Ha ezzel egy ember életét megmenthetem, az áldás lesz. Nem akarom, hogy bárki átélje azt, amin én keresztülmegyek.”

A családot a Slater and Gordon ügyvédi iroda klinikai műhibákra szakosodott jogásza, Rebecca Dowse képviseli, aki kijelentette: „Tanya halála teljes mértékben elkerülhető lett volna, és ez pusztító valóság a család számára. De mintha egy szeretett anya, lány, testvér és unoka elvesztése nem lenne elég, a családnak még harcolnia is kellett azért, hogy megkapja a válaszokat, amelyeket megérdemel – ez teljesen elfogadhatatlan.”

A kórház orvosigazgatója, Kevin Sargen is nyilatkozott: „Őszinte részvétünket fejezzük ki Ms. McCartney családjának és szeretteinek. Elismerjük, hogy az ellátás nem felelt meg annak a színvonalnak, amelyre törekszünk. A vizsgálat újranyitása miatt nem lenne helyénvaló további kommentárt fűzni, de továbbra is együttműködünk a koronával a vizsgálat során.”