Tesla, Jaguar, McLaren: kiderült, milyen kocsikat vesznek a magyarok
A Suzuki még mindig örökzöld, de jönnek fel a kínai autók is, sőt: valaki egy McLarent is vett magának. Emellett pedig más luxusautók is szerepelnek a listán.
Az adatok alapján az év első két hónapjában összesen 19 700 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 5%-os növekedést jelent 2024-hez képest. Fontos hozzátenni: ezek az adatok nem a piac aktuális állapotát mutatják, hiszen a megrendelés és az autó leszállítása között sok esetben hónapok telnek el. A Pénzcentrum most kikérte a Datahouse-tól az első két hónap forgalomba helyezési adatait olyan bontásban, melyből látszódik, hogy az egyes márkák, modellek milyen arányban kerülnek természetes, illetve jogi személyek nevére.
A kapott adatok alapján az első két hónapban forgalomba állt 19 700 személyautó 69,7%-ának jogi személy az üzembentartója, és csak 30,3%-ban természetes személy. A lap szerint érdemes megjegyezni, hogy a jogi személyek jó része magánvállalkozó, akik egyéni használatra is veszik a járműveiket. Mint részletezik, a legfeltűnőbb az, hogy valaki vett magának egy nagyjából 76 millió forintos McLaren 570S-t, de más luxusautók, például egy Tesla S-modell, egy Porsche Cayman és egy Jaguar E-Pace is szerepel a listán.
A listavezető Suzuki S-Cross esetében a természetes személyek aránya 62,25%-os volt, a harmadik Vitaránál pedig 54,25% – a harmadik sláger Suzukiból, a Swiftből majdnem 87%-ot írtak természetes személy üzembentartóra, így ez nyerte a márkaversenyt – emelik ki. A Pénzcentrum szerint ha csak és kizárólag a természetes személy üzembentartók aránya alapján rangsorolunk, és nem vesszük figyelembe a forgalomba helyezési darabszámot, megtudhatjuk, hogy a magyar magánemberek jobbára kisautókba ültek be az első két hónapban.
A Hyundai Bayon vezet, ezek több mint 90%-a került természetes személyhez, második a Hyundai i10-es 87,5%-kal, harmadik helyre pedig a Kia Stonic került, amelynél szintén majdnem 87% volt ez az arány. De 80% feletti arányt produkált például a Toyota Aygo is, ami szintén egy kisautó, illetve Magyarország legolcsóbb új autója a Mitsubishi Space Star. És közel áll hozzá a szintén a legolcsóbbak közül való Kia Picanto is, amelyből 79,49% került természetes személyekhez az első két hónapban – fejti ki a Pénzcentrum a cikkben, amiből a Portfolio szemlézett.
NE HAGYD KI
Korábban azt is megírtuk, hogy megugrott a legolcsóbb Suzuki ára hazánkban: mint kiderült, a Suzuki Swift alapára átlépte a lélektani 6,5 millió forintos határt. Ezen összeg ellenében egy GL alapfelszereltségű, elsőkerék-hajtású, ötfokozatú kézi váltós példány vihető haza. Amennyiben pedig egy GLX kivitelű, összkerekes, CVT automata váltós Swiftre szeretnénk lecsapni, akkor 8,04 millió forintot kell érte kiadnunk. De nemcsak a Japánban gyártott Swift ára emelkedett, mostantól az Esztergomban készülő Vitara és S-Cross is drágább.