Hosszú börtönbüntetés vár rájuk.
Pam Bondi amerikai főügyész csütörtökön bejelentette, három ember ellen emeltek vádat az Elon Musk vezette Tesla cég ellen elkövetett rongálások ügyében. A vádlottak akár 20 év börtönbüntetésre is számíthatnak, amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket.
Bondi hangsúlyozta, a Tesla járműveit, kereskedéseit és töltőállomásait célzó akciók belföldi terrorcselekménynek minősülhetnek, és súlyos következményeket vonhatnak maguk után.
A vádak szerint a támadások hulláma részben politikai indíttatású lehetett, miután többen tiltakoztak Musk Trump-kormányzathoz fűződő kapcsolatai miatt. Az incidensek során több Tesla-létesítményben is jelentős anyagi kár keletkezett gyújtogatások és vandalizmus nyomán.
A három gyanúsított egyike a 42 éves Lucy Nelson, akit Coloradóban vettek őrizetbe, miután Molotov-koktélos támadást hajtottak végre egy Tesla-kereskedés közelében. A vádirat szerint az okozott kár 5000 és 20 000 dollár közé tehető. Nelson tagadta a bűnösségét.
NE HAGYD KI
Egy másik gyanúsított, a 41 éves Adam Matthew Lansky Oregon államban került előzetes letartóztatásba, miután egy Tesla-kereskedést ért hasonló támadás. Az ő előzetes meghallgatását áprilisra tűzték ki.
A harmadik vádlott, a 24 éves Daniel Clarke-Pounder, a dél-karolinai North Charlestonban dobált Molotov-koktélokat Tesla töltőállomásokra, és festékszóróval rongálta meg az ingatlanokat. Őt gyújtogatással vádolják.
Bondi egyértelmű üzenetet fogalmazott meg:
„Véget kell vetni annak, hogy büntetlenül lehessen elkövetni ilyen bűncselekményeket. Aki a Tesla ingatlanjai ellen támad, számíthat rá, hogy az Igazságügyi Minisztérium bíróság elé állítja”
A vádlottak ügyvédjei egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben – közölte a BBC.