A stúdiók általában a biztonságos, kiszámítható megoldásokat részesítik előnyben, ám 2003-ban a Terminator‑franchise harmadik része, a Terminator 3: A gépek lázadása váratlanul olyan sötét és bátor befejezést mutatott fel, amelyet még maga James Cameron sem látott előre. A CBR szerint a film „az egész évtized egyik legmegdöbbentőbb csavarját” hozta el.

A film különlegessége már az indulásnál adott volt: ez volt az első Terminator‑epizód, amit nem Cameron írt vagy rendezett. Bár a rendező hosszú éveken át fontolgatta a visszatérést, végül teljesen kiszállt a projektből, és csak nézőként találkozott azzal, milyen irányba vitték tovább az általa teremtett világot.

Egy folytatás, ami túl közel került a T2 árnyékához

A Terminator 3 2003 júliusában került a mozikba, 12 évvel azután, hogy a Terminator 2 minden idők egyik legsikeresebb filmjévé vált. A CBR szerint a harmadik rész sokszor „xerox‑másolatként” hat, amely a T2 jól ismert elemeit ismétli meg, csak kisebb módosításokkal. A történet ismét John Connort követi, aki ezúttal Nick Stahl alakításában egy paranoiás, bujkáló túlélőként jelenik meg, miközben újabb gyilkos robot – a T‑X – érkezik a jövőből, hogy megölje.

A portál kiemeli, hogy bár Jonathan Mostow rendezése több látványos akciójelenetet is felvonultat – például a Los Angeles fél városát letaroló darus üldözést –, a film összességében nem tudja megközelíteni Cameron korábbi munkáinak erejét. A CBR szerint Kristanna Loken alakítása is gyenge pont, mivel „nem tudja elérni Robert Patrick fenyegető jelenlétét” a T‑1000 szerepében. Ezzel szemben Arnold Schwarzenegger hozza a kötelezőt, bár ő komoly előnyben volt.

A humor és a stúdiómentes gyártás különös elegye

A film egyik legmegosztóbb eleme a humor, amely sokszor kilóg a franchise komor világából. A CBR példaként említi a hírhedt jelenetet, amikor a Terminator azt mondja: „Beszélj a kezemhez!” – amit a portál szerint „talán jobb lett volna újragondolni”.

Ami azonban igazán különlegessé teszi a filmet, az a gyártási körülmények sajátossága. A lap Mostow 2021-es visszaemlékezését idézi, amiben a rendező így fogalmazott: „Egy 200 millió dolláros filmet készíteni úgy, hogy a stúdió nem liheg a nyakadba, elképesztő volt.”

Andy Vajna szerepe

A film ugyanis nem hagyományos stúdióprodukcióként készült: Andy Vajna és Mario Kassar magánfinanszírozásból állította össze a költségvetést, és csak a forgalmazási jogokat adták el a nagy stúdióknak. Ez a szabadság tette lehetővé, hogy Mostow olyan befejezést készítsen, amelyet egy nagy stúdió valószínűleg soha nem engedélyezett volna.

A film utolsó 15 perce teljesen felülírja a nézők elvárásait. A CBR részletesen leírja, hogyan derül ki, hogy az egész történet során hitt remény – miszerint Skynet még megállítható – valójában tévedés. A T‑850 már korábban elmondja, hogy „ítéletnapot nem lehet megakadályozni, csak késleltetni”, de sem a szereplők, sem a nézők nem akarják elhinni.

A csavar akkor válik világossá, amikor John Connor és Kate Brewster rájönnek, hogy a Crystal Peak nem Skynet központja, hanem egy nukleáris óvóhely. A világot elpusztító rakéták már úton vannak, és nincs semmi, amit tehetnének.

Miért működik ennyire jól a csavar?

A befejezés ereje abban rejlik, hogy a film „szó szerint elmondja, mi fog történni, mégis mindenki reménykedik, hogy a hősök valahogy megmentik a világot”. A nézők ugyanúgy tagadásban élnek, mint John Connor – és amikor a valóság bekövetkezik, az sokkolóan hat.

A befejezés egyszerre tragikus és elkerülhetetlen, és új értelmet ad a Terminator‑mitológiának: a jövő nem mindig változtatható meg.