Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A Series X HDR támogatással fogja ellátni az ősrégi Xbox és Xbox 360 játékokat

A Microsoft next-gen konzoljáért felelős fejlesztői csapat bejelentette, hogy a régebbi game-ek is feljavítva érkeznek majd. A képkockasebességek szintén megújulhatnak főleg olyan játékoknál, amelyek eredetileg 30 vagy 60 FPS elérésére voltak képesek. A Quick Resume funkciót, mellyel pillanatok alatt válthatunk egyik game-ről a másikra és onnan kezdhetjük újra a kalandokat, ahol abbahagytuk, a régebbi játékok is meg fogják kapni. A legérdekesebb azonban kétségkívül a HDR-rel kapcsolatos bejelentés, amit az Xbox vezető programmenedzsere, Jason Ronald a következőképpen kommentált: "Ez a technológia a platformon alapértelmezetten integrálva lesz, ezért az Xbox 360 és az eredeti, akár 20 évvel ezelőtti Xbox címek is HDR támogatást nyerhetnek." Egyelőre kérdéses, pontosan hogyan működhet majd az igazán szuper képminőség elérését biztosító HDR a régebbi game-eknél, az viszont egészen biztos, hogy ezzel a Microsoft magasra helyezte azt a bizonyos lécet a visszafelé kompatibilitás terén. Lehet, hogy vannak olyanok, akik szívük szerint nem bolygatnák a régi játékokat és valljuk be, joggal lehetnek felháborodva néha a remastereken, viszont 4K felbontás mellett 120 FPS-sel és HDR-rel a szemnek is kellemesebb látványt nyújthatnak majd a klasszikus címek. Az Xbox 20/20 streamsorozat júliusi eseményére tervezi a Microsoft, hogy bemutatja a first-party stúdiók next-gen konzolra érkező játékait. Hogy lesz-e köztük hír esetleges újragondolt változatokról, arról egyelőre csak találgathatunk.

Az emberek figyelme elsiklik az egyik fontos PS5 és Series X funkció felett

A Mortal Kombat sorozat alkotója szerint a grafikai változásokon kívül más téren is érdemes lesz figyelni a next-gen konzolokat. A PlayStation 5 és az Xbox Series X idén év végén érkezhetnek és teljesen megváltoztathatják a gaming piacot. Mindkét konzolban vadonatúj technológiai megoldások találhatóak, amellyel teljesen más dimenziókba helyezhetik a játékokat. Ed Boon, a verekedős game-ek […]

Nagy fegyvert kaptak a kezükbe a szülők, átvehetik az Xbox feletti irányítást

A Microsoft egyik alkalmazásában elérhetővé vált a családi beállítás, amellyel korlátozni lehet a game-ek futtatását.

Ismét fantasztikus leárazásokkal csábít minket az Xbox webáruháza

Május utolsó hetében sem maradunk akciók nélkül, feltéve, ha rendelkezünk Xbox One-nal.

Ingyenes frissítés érkezett a The Crew 2-höz

A soron következő ötödik update-tel örvendeztette meg a nyitott világú autós játék szerelmeseit a Ubisoft.

A PS5 és a Series X sem lesz nagy durranás az egyik játékfejlesztői stúdió főnöke szerint

A japán Platinum Games fejese, Inaba Acusi csalódottságát fejezte ki a next-gen konzolokkal kapcsolatban.

Erős utalás érkezett a GTA 6 megjelenési dátumára

A Take-Two egy pénzügyi jelentést küldött az amerikai nemzetvédelmi hatóságoknak, amiből kiderülhetett a Grand Theft Auto széria következő részének potenciális megjelenési időpontja.

Sokak által várt játékkal bővült az Xbox Game Pass

Az Xbox-tulajdonosok számára ismét van egy jó hírünk, ugyanis a méltán népszerű előfizetői szolgáltatáshoz most egy vadonatúj game érkezett, amelyet teljesen ingyen játszhatunk.

A Series X hamarosan előrendelhető lesz az Xbox Store webáruházból

Elég érdekes információkra lehettek figyelmesek a Microsoft spanyol felhasználói, ugyanis nemrég bekerült a hivatalos kínálatba a vadonatúj next-gen konzol is.

Érdekes dolgokat árulnak el a Google keresési adatai a PS5-ről és a Series X-ről

Mind a Sony, mind a Microsoft azon dolgozik, hogy idén év végén piacra dobhassák a next-gen konzoljukat és úgy tűnik, jó úton járnak a tervük megvalósításához.