Kiskunlacháza és Apaj között történt a súlyos baleset, aminek következtében egy kisgyermek és két felnőtt is súlyos sérüléseket szenvedett.
Javában zajlik a nyomozás a háttérben az újvidéki tragédia kapcsán, keresik a felelősöket.
Rövid időn belül újabb és újabb holttestek kerültek elő az újvidéki helyszínen, ahol vasútbaleset történt.
Időközben újabb áldozatokat erősített meg a kormány, már 12 emberről tudni, akik nem élték túl a balesetet.
Újabb vonatbaleset történt, ezúttal Budapesten, a Nagykőrösi őt és az Eke utca kereszteződésnél található átjárónál.
Újabb vonatbaleset történt, ezúttal Poroszlón hajtott a vonat elé egy személygépkocsi, ami miatt egy ideig szünetel a vonatforgalom az érintett szakaszon.
Hodász és Mátészalka között jelenleg nem közlekednek a vonatok, mert egy közúti rakodógép a vasúti pályára dőlt.
Egy Zalaegerszegre indult személyvonat ütött el több szarvast, ami miatt a mozdony megrongálódott, nem tud tovább közlekedni.
Vitézy Dávid azonnali magyarázatot vár a MÁV-tól, miután újabb vonatbaleset történt a Keleti pályaudvaron.
Rövid időn belül újabb vonatbaleset történt, most Zsurknál, ahol egy személyvonat és egy autó ütközött össze egymással.
Újabb súlyos baleset történt, ezúttal Tiszalöknél, ahol egy vonat és egy autó ütközött össze egymással.