A csütörtöki Kormányinfón került bejelentésre, hogy a kormány kihasználatlan ingatlanokat tervez megvásárolni, melyeket az önkormányzatoknak adnak át.
Egyelőre nem tudják, ki, vagy kik az elkövetők, akik a bombariadók mögött állnak, de a rendőrség egyre több információt tár fel.
Tömeges bombariadóról számoltak be, egyelőre nem tudni, hogy ki vagy kik állnak a bombariadók mögött.
A Magyar Államkincstárnál igényelhető a vidéki otthonfelújítási támogatás, ami sokak számára jelenthet jó lehetőséget.
Az Orbán Viktor vezette kormány kiemelten jelentős forrásokat fordít a vidék fejlesztésére a jövő évi költségvetésében.
A magyar miniszterelnök arra kérte az embereknek, többek között a notórius hőbörgőknek se higyjenek.
Ami Budapesten alig, az vidéken akár két lakás vásárlására is elegendő lehet.
Nagy István agrárminiszter egyenesen felháborodott azon, amit szerinte Magyar Péterék képviselnek a vidékkel szemben.
A kistelepülések nem értik, miért kellene átvállalniuk egy állami cégtől a veszteségesen elvégzett feladatokat.
A falusi szállásokkal foglalkozók árat emelni már nem nagyon tudnak, ehelyett a modern világ vívmányait próbálják minél inkább bevinni a helyeikre.
Az agrárminiszter szavai szerint a kormány minden támogatást biztosít a vidéki fejlesztésekhez.