Ez a gép lesz Kína válasza az amerikai B-2 Spirit és B-21 Raider bombázókra.
A Liverpool túl akarja licitálni a Chelsea-t, kérdés, hogy összejön-e a terv.
Már 35 millió oldalletöltést regisztráltak.
Hannah Serfass lova megbotlott az egyik akadálynál, amelynek következtében a lány előre borult és kizuhant a nyeregből, az állat pedig a fejére zuhant.
Sajtóértesülések szerint Nagelsmann úgy határozott, nem folytatja a versenyt a Chelsea vezetőedzői posztjáért.
Sok volt a lóerő, annál kevesebb a szürkeállomány.
A GVH a kiadott sajtóközleményében részletezte, hogyan működik az új jogszabály, mely védi a versenyt és a fogyasztókat a digitális térben.
Magyarország talán egyik legizgalmasabb versenye az űrhajós-jelölt verseny: összesen 244 ember jelentkezett, ám jelenleg már csak nyolcan vannak versenyben, sőt, az év végére négyre szűkítik számukat.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a szövetségi kapitány elmondása szerint eltűnt, s ő maga sem tudja, hogy mi van vele.
A játékosért folytatott versenyben úgy tűnik, hogy az Arsenal áll nyerésre, ám az sem kizárt, hogy végül a Barca csapatában landol Youri Tielemans.