Ungár Péter ellenzéki politikus úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a kommunikációt a Facebookon keresztül.
Ungár Péter jelentős szerepet játszik Vitézy Dávid kampányában, sokat köszönheti neki, különösen, ha megnyerik a választásokat.
Mint fogalmazott, „el fogunk számolni ennek a részleteivel, de én vagyok a legnagyobb adományozó”.
Karácsony Gergely azt állítja, olyan információ jutott a birtokába, mely szerint Ungár Péter édesanyja, Schmidt Mária mindent bevetve győzőködi Orbán Viktort Szentkirályi Alexandra visszalépése érdekében.
Az LMP társelnöke is reagált mind a BKK vezérigazgatójának szavaira, mind pedig Karácsony Gergely döntésére.
Ungár Péter korábban bejelentette, hogy pártja önállóan indul az európai parlementi választáson, és élesen bírálta az ellenzéki összefogást, mellyel nagy ellenszenvet váltott ki politikusi körökben.
A párt szombati budapesti kongresszusán született meg a döntés.
Hegedűs Zsuzsa halála kapcsán Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője is megemlékezett, írt pár gondolatot.
A LMP politikusa a szociális törvény módosítása ellen tiltakozik, és úgy véli, hogy a kormány fittyet hány a valóságra.
Ungár Péter egyetért Donáth Annával, miszerint a tartalmatlan orbánozás nem fog eredményre vezetni, melynek kapcsán írt egy hosszabb posztot.
Az LMP társelnöke a legnépszerűbb ellenzéki politikus Magyarországon, a pártja azonban alig 1-2 százalékon áll.