Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Putyin leghűségesebb szövetségese tiszta vizet öntött a pohárba

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök kijelentette, hogy Oroszország soha nem ösztönözte Fehérborországot az ukrajnai konfliktusba való közvetlen katonai beavatkozásra, mivel Moszkva tisztában van azzal, hogy egy ilyen lépés a NATO-csapatok ukrajnai megjelenését váltaná ki.

További Hírek

Máris reagáltak az oroszok Trump 50 napos ultimátumára

Sokat nem váratott magára az első orosz reakció Donald Trump súlyos bejelentését követően.

Trump-nak már elege van, négyszer hitte azt, hogy megállapodott Putyinnal

Az USA elnöke, Donald Trump szerint a kereskedelem „nagyszerű eszköz a háborúk lezárására”, miközben újabb fegyverszállítmányt jelentett be Ukrajna számára, és kilátásba helyezte az Oroszország elleni szankciók szigorítását.

Moszkva figyelmeztette Németországot, nem is mennek a hírhedt rakéták Ukrajnába

Azt követően, hogy Moszkva egyértelműen figyelmeztette Berlint a rakéták kapcsán, a német kormány meghátrált.

Az oroszok végre lezárnák a háborút, csak Kijevre várnak

Az orosz vezetés egyértelművé tette, hogy készséggel részt venne az Ukrajnával folytatott béketárgyalások következő fordulóján, ugyanakkor az ukrán fél késlekedése miatt a folyamat továbbra is holtponton van, amiről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője beszélt hétfőn Moszkvában.

Több mint 4 milliárd dollár értékű támogatást ígértek Ukrajna újjáépítésére

Róma adott otthont annak a nemzetközi konferenciának, aminek keretében több mint 4,15 milliárd dollár értékű támogatást ígértek az ukrajnai újjáépítési erőfeszítésekhez.

Nagy a baj, Putyin közölte Trumppal, mit fog tenni Ukrajnával

Drámai fordulatot vett az orosz–ukrán háború, amikor az Axios amerikai hírportál beszámolója szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök egy telefonbeszélgetés alatt tájékoztatta Donald Trump amerikai vezetőt arról, hogy a következő 60 napban fokozni kívánja a katonai műveleteket Kelet-Ukrajnában.

Trump meggondolta magát Putyin miatt, a világ egyik legmodernebb fegyverét küldi Ukrajnának

Jelentős fordulatot vett Donald Trump amerikai elnök Ukrajna-politikája, ugyanis bejelentette, hogy az Egyesült Államok Patriot típusú légvédelmi rendszereket küld az orosz légitámadásoktól sújtott Ukrajnának, ugyanakkor leszögezte, hogy ezek árát a kedvezményezett országok és a NATO teljes mértékben meg fogják téríteni az Egyesült Államoknak.

Zelenszkij nagyon súlyos állítás tett az orosz hadseregről, majd megfenyegette Moszkvát

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nyár közepén tartott katonai helyzetértékelő megbeszélésen úgy fogalmazott, az orosz hadsereg teljesítménye „messze elmaradt a parancsnokságának elvárásaitól” a nyári offenzívák során.

Döbbenetes számok Ukrajnából: Észak-Korea 12 millió tüzérségi lőszert küldött az oroszoknak

A dél-koreai katonai hírszerzés információi szerint Észak-Korea már több mint 12 millió darab 152 mm-es tüzérségi lövedéket szállított Oroszországnak, kifejezetten az Ukrajnában zajló háborús hadműveletekhez - számolt be róla a Yonhap hírügynökség egy, a dél-koreai védelmi minisztérium által az ellenzéki párt egyik képviselőjének benyújtott jelentés alapján.

Újabb súlyos helyzet Ukrajnában, lövöldözés tört ki a zaporizzsjai atomerőműnél

Az ENSZ nukleáris felügyeleti szerve, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) határozottan elítélte a legutóbbi katonai tevékenységet a zaporizzsjai atomerőmű közvetlen közelében. A szervezet szerint „világosan elfogadhatatlan”, hogy fegyveres incidensek történnek egy ilyen jelentőségű nukleáris létesítmény körül.