Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
353,33 Ft
Euró
380,28 Ft
Font
443,37 Ft
Bitcoin
44,253 $

További Hírek

Már korábban is láthattuk a koncepciót, most azonban megérkeztek az első képek, melyek első ránézésre kicsit idegennek tűnhetnek.

A cég keddi jelentése szerint abban bíznak, hogy őszre elkészülnek az új oltással, amelyben az eredeti vakcinát az omikron változat elleni védelemmel kombinálják.

Egy brit tudósnak köszönhetjük a felfedezést, az új rovarfaj legközelebbi rokonát pedig legutóbb 1969-ben látták utoljára.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes pénteken Budapesten, egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy új fővárosi drogstratégiát dolgoznak ki, melynek első lépése, hogy kutatást készítenek Budapest kábítószerügyi helyzetéről.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium most közzétette az első fotókat a júliustól bevezetésre kerülő új rendszámtáblákról.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője szerint ősszel, amikor visszatérnek a szezonális légúti fertőzések, újabb járványhullámra kell számítanunk.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) pénteken közölte, hogy a tokiói olimpián kipróbálja a szárított vérfoltok tesztelését, amely egy innovatív új technika, amelyet a doppingozók elleni küzdelemben potenciális "sorsfordító" eszközként üdvözöltek.

A koronavírus elleni antitestek a koronavírussal fertőzött betegek vérében a fertőzés után még legalább nyolc hónapig megmaradtak – közölték olasz kutatók kedden.

Egy hatósági eljárás keretében vissza kell bontani a Budakeszin épülő Lidl áruház egy részét, ám eddig rejtély övezte a bontás okát.