A TV2 Csoport által kiadott hivatalos közleményből kiderült, hogy a március 15-i hosszú hétvége alatt, átlagosan a TV2 érte el a legmagasabb közönségarányt mindhárom kiemelt korcsoportban, teljes napon és főműsoridőben is.
Érdekes helyzet állt elő, mert Gréti annak ellenére érzi magát rosszul, hogy a párbajon gyakorlatilag esélyt sem adott Vivinek, így egy komoly lépést tett meg afelé, hogy ott legyen a döntőben.
Lehetséges, hogy az Exatlon kihívója egy időre parkolópályára kerül emiatt, és korábban már volt hasonlóban része.
Érdekes dolgokról, tapasztalatokról is beszélt Marci a kiesését követően, ami szó szerint fájdalmas volt számára.
Ismét változás várható az Exatlon Hungary harmadik évada körül, most későbbi időpontra kerülnek az aktuális epizódok.
Azzal, hogy Balázs nem használta fel a saját medálját az András elleni párbajon, egy lehetőséget vett el magától.
Vivi igen őszinte szavakat fogalmazott meg Annáról, akivel remek barátságot ápol, de egy ideig nem beszélhetnek egymással.
Az újdonsült kieső kihívó elismerte, hogy az első versenye szörnyű volt, ami miatt sok kritikát is kapott a közösségi médián keresztül.
Úgy tűnik, Kiss Ramóna nagyon élvezi a Ninja Warrior új évadának forgatását, és egy ninja-rúgással hangolt a folytatásra.
Vivi rendkívül hálás a Dominikán eltöltött hetekért, hónapokért, amik örök emlékként maradnak meg számára.
Gelencsér Timi megkérdezte az Exatlon legújabb kiesőjét, hogy mit szólt a helyzethez, amikor többek között Kőnig Anna sem ajánlott fel medált a párbajon.