Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Idén jelentős fellendülésre számítanak a turizmusban

Közel négyezer milliárd dollár veszteséget okozott a koronavírus-járvány a turizmusban, amelynek hazánkra is érvényes fellendülését a korlátozások eltörlésével járó nemzetközi hatások hozhatják el.

Turisták hurcolják magukkal az invazív fajokat más országokba

A kártevők a poggyászokban, ruházaton és cipők talpán megtapadva lépik át a határokat, hogy aztán az új területet is meghódítsák, jelentős természeti és mezőgazdasági károkat okozva ezzel.

Továbbra is gyengélkedik a magyar turizmus

A világjárvány előtti állapotokhoz csak minimális mértékben tudott felzárkózni a hazai vendéglátás.

Idén a tavalyinál is drágábbak lehetnek a belföldi szálláshelyek

2021-ben új rekordot döntött a hazai turizmus, idén pedig tovább erősödhet a piac, és 2019-hez hasonló, vagyis 120-130 milliárd forintnyi bevétellel kalkulálnak.

Kiderült, milyen mértékben rázta meg a turizmust a koronavírus-járvány

A turizmusra jellemző tevékenységek aránya a 2020. évi előzetes adatok szerint 5,1 százalékra esett vissza, míg a pandémia előtti évben, 2019-ben még 6,4 százalékkal járult hozzá az ágazat a GDP-hez.

Itt a fény az alagút végén? Megoldódni látszik a balatoni turizmus helyzete

A koronavírus-járvány előtti vendégéjszakák számában óriási különbség mutatkozott, habár a 2020-as eredményeket jócskán sikerült felülmúlni.

Mutatjuk, mennyire szerették a magyarok 2021-ben Horvátországot

Horvátország mindig is közkedvelt úti cél volt a magyarok számára, ám tavaly kétszer annyian keresték fel az üdölő-paradicsomot.

Rengeteg újdonsággal nyitja az idei évet a magyar turizmus

Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is visszaépült tavaly ősszel a covid-járvány előtti forgalom.

Rekordot döntött a belföldi turizmus

Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus az év egészét nézve, hiszen majdnem 10 millió vendég közel 29 millió vendégéjszakát töltött el magyarországi szálláshelyeken.

A hazai turizmus számára gondot okozhat az ötödik hullám és az áremelkedés

Az idei évben a hazai turizmus számára gondot okozhat az ötödik járványhullám és az áremelkedés is, ettől függetlenül a szektorban több vendégre számítanak tavalyhoz képest.