Az Arsenal 3-0-ra is vezetett a Tottenham ellen, de messze nem ez lett a végeredmény angol bajnokság hétvégi fordulójában.
A West Ham United is legyőzte a nemrég még veretlen listavezető Tottenham-ot, ahol szép lassan a tréner állása is veszélybe kerülhet.
Kedd és szerda után csütörtökön is rendeznek angol bajnoki mérkőzéseket, többek között a Tottenham is pályára lép.
Ahogyan arra számítani lehetett, újabb történésekkel bővül a Manchester City - Tottenham mérkőzés utóélete.
Egy nagyon izgalmas és változatos mérkőzést vívott egymással a Manchester City és a Tottenham, aminek 3-3 lett a végeredménye.
A Manchester City és a Tottenham egymás ellen játszott a Premier League 14. fordulójában, ami izgalmas mérkőzést hozott.
Egymást követő három alkalommal is kikapott a Tottenham az angol bajnokságban, amivel abszolúte mélypontra kerültek.
A Wolverhampton olyasvalamit vitt véghez, ami több mint fájdalmas volt a Tottenham-nek, melynek edzője nemrég még a hónap menedzsere volt.
A Tottenham a Wolverhampton otthonában igyekezett begyűjteni a 3 pontot a Premier League-ben.
Megérkezett az összefoglaló videó a Tottenham és a Chelsea hétfő esti összecsapásáról, ami többek között két piros lapot is hozott.
Komoly meglepetést okozott a Chelsea, akik legyőzték az eddig veretlen és korábbi listavezető Tottenhamot.