Szoboszlai Dominik a Tottenham ellen léphet pályára az Anfield Roadon a Liverpool színeiben, és már a kezdő is ismert.
A Tottenham nem várt pofonba rohant bele a Fulham otthonában, amire nem sokan számíthattak, és ez még sokba kerülhet számukra.
Újabb remek angol bajnoki mérkőzések érkeznek, amiket a televízió élőben közvetít szombaton, a hétvége első napján.
Sokba került a Tottenham-nek a Manchester City elleni meccs, a kihagyott helyzetek, mivel már nincsenek versenyben az FA Kupában.
A Manchester City és a Tottenham csúcsrangadóján egyetlen gól döntött, és az is csak a 88. percben született.
A Manchester United és a Tottenham összecsapása négy gólt hozott, de egyik csapat sem gyűjtötte be a 3 pontot az Old Traffordon.
A Manchester United a Tottenhamot fogadja az angol bajnokságban, míg az AC Milan az AS Romával feszül össze a Seria A-ban vasárnap.
Az Arsenal és a Tottenham bajnokiját is élőben közvetíti a tv december 31-én.
A Manchester United, a Liverpool és a Manchester City után az Arsenal és a Tottenham is pályára lép az angol bajnokságban, amit élőben közvetít a tv.
Miközben a Newcastle ismét mélyrepülésbe kezdett, a Tottenham szép lassan ledolgozza az elmúlt hetekben összeszedett hátrányát.
Kisebb csoda, hogy nem tört ketté az ellenfél lába a durva belépőt követően, ebből egy több mint súlyos sérülés is lehetett volna.