Takács Péter volt az Egyenes Beszéd vendége, nem sokkal azután, hogy Magyar Péter ugyanabban a székben ült az ATV stúdiójában.
Magyar Péter magához képest messze csendesebb, gyakorlatilag a politikai pályafutása óta nem volt erre példa.
A Graphisoft alapítója megerősítette, hogy anyagi segítséget nyújtott Magyar Péter pártjának.
A Tisza Párt vezetője továbbra is hangsúlyos, nagy szavakkal operál, most épp egy magyarországi rendszerváltásról beszélt.
Szerinte a Tisza Párt vezetőjétől sem elvárható, hogy olyan profi legyen, mint aki 20 éve politikusként tevékenykedik.
Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy Karácsony Gergely óriási szívességet kapott Magyar Pétertől.
Márki-Zay Péter Magyar Péter diszkós ügyére is reagált, aminek egy bizonyos pontja már számára is sok volt.
Úgy véli, ezek után még inkább a Tisza Párt vezetője mögé állt mindenki.
Deutsch Tamás átlát a szitán, szerinte hiábavaló a "cicaharc" Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc között, szorosan együttműködnek az európai politkában.
2026-ig, a következő országgyűlési választásokig a legkisebb településekre is eljutna Magyar Péter, legalábbis ez a terve.
Kunhalmi Ágnes pontosan tudta, a baloldali marakodás miatt jönni fog valaki, de akkor még nem tudta, hogy Magyar Péter lesz ez a személy.