Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ünnepnapon jelentette be a terhességét, majd azonnal jött a rémálom

Egy fiatal nő a Reddit fórumon fakadt ki, miután férjével együtt gyermeket várnak, de az egyik rokon mindent elrontott. Bár a pár nagyon izgatott volt, úgy döntöttek, hogy csak az első trimeszter végén jelentik be a hírt a családnak.

További Hírek

Egészen meglepő statisztika jelent meg a várandós nőkről

Egy friss, nemzetközi adatokon alapuló kutatás szerint a várandós nők jelentős része túl sok vagy túl kevés súlyt szed fel a terhesség alatt, ami komoly kockázatot jelenthet mind az anyák, mind a magzatok egészségére.

Botrány a szülés előtt – kiderült, hogy a választott név az apa exéhez kötődik

Egy 27 éves várandós nő döbbenten fordult a Reddit közösségéhez, miután kiderült, hogy a párjával közösen kiválasztott babanév szoros kapcsolatban áll a férfi korábbi barátnőjével – ráadásul a családja mindvégig tudott róla.

Egy várandós nő dilemmája – hogyan mondja le a lánybúcsút

Egy nő a Mumsnet közösségi fórumon osztotta meg aggodalmát, miszerint nem tudja, hogyan utasítsa vissza kolléganője lánybúcsú-meghívását anélkül, hogy megsértené őt, vagy idő előtt felfedné terhességét.

Kiborult egy 19 éves terhes nő – még a takarításban sem hajlandó segíteni neki a párja

Egy 19 éves, 25 hetes terhes fiatal nő fordult tanácsért a Reddit közösségéhez, miután párjával komoly konfliktusba került a háztartási feladatok miatt. A történet szerint a férfi ragaszkodott ahhoz, hogy a várandósság idején ne dolgozzon, ami elsőre gondoskodásnak tűnt, ám hamarosan feszültséget és egyenlőtlenséget szült a mindennapokban.

Macskák és a születendő baba első találkozása – megható pillanat a pocakon (videó)

A videó több milliós nézettséget ért el, a kommentelők szerint a cicák már most kötődnek a születendő gyermekhez.

Súlyos hatással lehet a terhességi magas vérnyomás a csecsemők egészségére

A kismamák jelentős része küzd a magas vérnyomással a terhesség ideje alatt.

Amerikai kutatók az anyaméhben kezelték az SMA-s magzatot, nincs jele a betegségének

A világon először sikerült a spinális izomatrófiát az anyaméhen belül kezelni. A most kétéves gyermeken nem mutatkoznak a betegség jelei.

A terhességekre is kihat a klímaváltozás

A HUN–REN kutatása szerint a terhességekre is hatással vannak a gyakori hőhullámok.

Drámai mértékben növeli az epilepszia kockázatát a várandós nők magas stresszszintje

Fontos lenne a stressz csökkentése a betegség elkerülése érdekében.