Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Ideiglenes visszaesésre számítanak a taxisok a tarifaemelés után

Eddigi is ez volt a jellemző, valószínűleg most is így lesz.

Mérhetetlenül elszálltak az élelmiszerárak egy év alatt

A legutóbbi felmérésekből kiderül, jelentős mértékben emelkedett egyes élelmiszerek ára, emellett a taxiért is többet kell fizetni, mint korábban.

Hétfőtől még drágább lesz taxiba ülni Budapesten, itt vannak az új árak

Hétfőtől már más árak szerint taxizhatunk, ez is költségesebb lesz, mint korábban.

Nem lesz többet hatósági áras taxiszolgáltatás Szegeden

A vita során Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester elmondta, a taxidíjak maximálása nem kötelező, csupán lehetőség az önkormányzatok számára, amellyel a megyei jogú városok többsége nem él.

Döntött a főváros, hatalmas áremelkedés jön a taxizásban

Amit már napok óta emlegetnek, az most elfogadásra került: megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a taxisdíjak emelkedését.

Ez a GVH javaslata a budapesti taxishelyzetre

A Gazdasági Versenyhivatal közleményt adott ki, miután a főváros úgy döntött, jelentősen emelik a taxizás díjait.

Döntött a főváros, 35 százalékos áremelkedés jön a taxisoknál

Hatalmas áremelkedésről döntöttek a fővárosban, nagyon komolyan a zsebünkbe kell nyúlni, ha taxizni akarunk.

1300 taxi kerül egységes irányítás alá Budapesten

A Főtaxi-csoport közölte, hogy egybeolvad a két társasága, a Főtaxi és a Budapest Taxi.

Egyre kevesebb a taxisok száma, mégis kevés a fuvar

Európa-szerte rosszabbodik a taxisok helyzete, egyrészt a covidra vonatkozó korlátozások miatt, másrészt a nagyvárosok is hajlanak arra, hogy csökkentsék a személy- és bérautókat a városközpontban.

Taxis tarifaemelés: valóban 1000 forint lehet a kiállási díj?

Újabb részletek láttak napvilágot a taxis demonstrációról, amit a Főpolgármesteri Hivatal Városház utcai épülete előtt tartottak.