Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Már közel 10 napja nem találják a Pilisnél eltűnhetett matektanárt, ahol Kaszás Nikolettnek veszett nyoma

Kilenc napja nincs hír Miklovicz Andrásról, az 55 éves budapesti matematikatanárról, aki október 3-án indult el otthonából, és feltehetően a Pilisben tűnt el – azon a környéken, ahol néhány héttel korábban Kaszás Nikolett holttestét megtalálták.

Egy napig sem örülhetett a díjának a gyanúsított tanár

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal visszavonta egy pedagógus József Attila-díját, miután kiderült, hogy szexuális visszaélés gyanúja miatt folyik ellene nyomozás.

A Yettel közölte, ingyenes AI képzést indít tanároknak

Az első képzést áprilisban tartják, jelentkezni március végéig lehet.

Tanáronként 5 millió forinttal támogatja a magyar pedagógusok béremelését az EU

Mindez az Európai Bizottság magyarországi képviseletének keddi közleményéből derült ki.

Rétvári Bence elárulta, hány tanár keres egymillió forint felett

Közülük 1209 nem vezető beosztású, 1929 igazgató és 1468 igazgatóhelyettes.

Nyolc embert ítéltek el a lefejezett tanár ügyében Párizsban

A lelőtt elkövető nyolc társának perében most, négy évvel a gyilkosság után született ítélet a francia terrorizmusellenes bíróságon.

Zaklatás miatt kirúgták a tanárt, korábban egy másik iskolában is fogdosott egy lányt

A rendőrségi feljelentést követően derült csak ki, hogy nem először tett ilyet.

Újra gyerekeket tanít a 9 éves kislányt verbálisan bántalmazó sárkeresztúri tanítónő

A tanárnő pár településsel odébb állt munkába, holott a rendőrség is nyomozást indított az ügyben kiskorú veszélyeztetése miatt.

Megjelent Pintér Sándor rendelete a kötelező tanárvizsgáról, mobiltiltásról

Kiderült például az is, hogy a pedagógusoknak a számonkérés során húsz kérdésből legalább tizenöt kérdésre helyesen kell válaszolni a sikeres teljesítéshez.