Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Lecserélték Kerkezt, rögtön kapott két gólt a Liverpool

Azzal, hogy Kerkezt már a 60. percben lecserélte Arne Slot, nagyon sebezhetővé vált a Liverpool védelme, és ez majdnem sokba is került az első angol bajnoki fordulóban.

További Hírek

Budapesten házasodott össze Szoboszlai Dominik és szerelme (fotóval)

Szoboszlai Dominik gyorsan megkérte a szerelme kezét, aki igent mondott, most pedig már házasok.

Sebestyén Balázs szerint elfogadhatatlan Szoboszlai szurkolókat bíráló nyilatkozata

A Balázsék műsorvezetője élesen bírálta Szoboszlai Dominik szurkolókat kritizáló kijelentéseit a török válogatottól elszenvedett vereség után.

Több mint hatmilliárd forintos éves fizetésért igazolhat a Real Madridhoz Szoboszlai csapattársa

A Real Madrid és Trent Alexander-Arnold megállapodtak a nyári átigazolásról, amelynek keretében a Liverpool védője évi 15 millió eurós fizetést kaphat.

Hajdú B. István nem hagyta szó nélkül Szoboszlai Dominik viselkedését a törökök elleni meccs után

Szoboszlai nem tudta leplezni érzéseit, Hajdú B. István pedig oda is pirított neki emiatt.

Tovább folytatódik a Szoboszlai-Güler Instagram-párharc

A Nemzetek Ligájában lejátszott magyar-török mérkőzés után Instagram-bejegyzéseken keresztül élezi tovább a konfliktust Szoboszlai Dominik és Arda Güler.

Új sztárokat kaphat maga mellé Szoboszlai a Liverpoolnál

Michael Owen szerint a Newcastle United és a Bournemouth támadói kerülhetnek a Liverpool látókörébe a nyári átigazolási időszakban.

Durván visszavágott Szoboszlai az őt csendre intő Real Madrid-sztárnak

A magyar és török válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzése során kibontakozott nézeteltérés komoly visszhangot váltott ki a nemzetközi futballközösségben.

Ezekkel a gólokkal kapott ki a magyar válogatott 3-0-ra a törökök ellen

Törökország gyakorlatilag minden nagyobb helyzetet megúszott, addig ők rúgtak három gólt, és ezzel eldőlt a továbbjutás sorsa.

Szoboszlai Dominik a sok kárörvendőnek üzent

Szoboszlai Dominik azoknak üzent, akik abban reménykednek, hogy nem jut ki a magyar válogatott a 2026-os világbajnokságra.

3-0-ra nyert Törökország Magyarország ellen a visszavágón, semmi nem jött össze

Messze nem úgy alakultak az események a törökök elleni visszavágón a Nemzetek Ligájában, mint azt szerettük volna.