Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Itt az USA rendkívüli bejelentése – megtörtént a megtorlás, kiiktatták az egyik legveszélyesebb terroristát

Itt az USA rendkívüli bejelentése – megtörtént a megtorlás, kiiktatták az egyik legveszélyesebb terroristát

Az Egyesült Államok csapást hajtott végre Szíria északnyugati részén, amelynek során megölték azt az al-Káidához köthető vezetőt, aki kapcsolatban állt azzal az ISIL‑harcossal, és aki decemberben amerikai katonák és egy tolmács halálát okozó rajtaütést hajtott végre.

További Hírek

Az UNICEF az amerikai támadás után ellátogatott egy szíriai börtönbe, ahol gyermekek is vannak

A szervezet azért látogatott el a börtönbe, mert az ott lévők szemtanúi lehettek a 10 napig tartó véres harcnak az Iszlám Állam és az amerikaiak által támogatott fegyveresek között.

Újabb részletek az Iszlám állam vezetőjének kiiktatásáról

Az Egyesült Államok erői rajtaütést szerveztek az Iszlám állam vezetője ellen, ami egy halálos robbanással ért véget, melynek következtében legalább 13-an meghaltak.

Az Iszlám Állam vezetője önként választotta saját és családja halálát

Egy tábornok beszámolt róla, felajánlották a megadás lehetőségét Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurayshi számára, ő azonban inkább levegőbe repítette önmagát és családját.

Oroszország támogatja az USA terrorellenes erőfeszítéseit

A két ország közötti ellenséges viszony tekintetében meglepő fordulat, hogy az orosz fél kész együttműködni minden érdekelt országgal a terrorizmus leküzdésének érdekében.

Megölték az amerikai különleges erők az Iszlám Állam vezetőjét

Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurayshin egy szíriai akció során ütöttek rajta. 

Amerikai nő szervezte és vezette az Iszlám Állam egyik zászlóalját

A Szövetségi Nyomozó Iroda letartóztatott egy nőt, aki az ügyészek szerint zászlóaljparancsnok volt az Iszlám Államban, és nőket és gyerekeket képzett ki. 

Összecsapott a hadsereg a drogcsempészekkel, 27 ember vesztette életét

27 szíriai csempész próbált meg bejutni Jordánia területére, amikor tűzharc kezdődött a hadsereggel. 

800-nál is több börtönben lévő gyermek élete van veszélyben a szíriai harcok miatt

Egyre nagyobb a félelem Szíriában, miután az Iszlám Állam folytatja a harcokat a kurdokkal, a fegyveresek attól sem riadnak vissza, hogy élő pajzsként használják a gyermekeket. 

Terroristák szöktek meg egy szíriai börtönből

Kiemelten veszélyes személyek szökhettek meg egy szíriai börtönből, ami egy támadás részeként valósulhatott meg.

Az Egyesült Államok kis híján civilek ezreit ölte meg Szíriában egy gát lebombázásával

Ha a szovjet tervezésű föld-beton szerkezet meghibásodott volna, az több tízezer ember halálát okozhatta volna az alatta húzódó völgyben.