Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Kínzás és szexuális erőszak miatt indított pert Kim Dzsongun ellen egy észak-koreai szökevény

Először fordul elő a modern jogtörténetben, hogy egy Észak-Koreában született szökevény személyesen perli Kim Dzsong Un-t és négy másik phenjani tisztviselőt, súlyos visszaélések és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

További Hírek

Tizenhat év fegyházat indítványoznak a gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak ügyében

A Veszprém Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen, aki két év alatt hat nevelt gyermeket bántalmazott szexuálisan.

Megpróbálta megerőszakolni a szegedi börtön egyik női dolgozóját egy rab

Az volt a terve, hogy a szexuális erőszak után öngyilkos lesz.

Szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt körözik ezt a férfit

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott ki körözést a képen látható személlyel szemben, akit jelenleg is nagy erőkkel keresnek.

Három New York-i postai dolgozó ellen emeltek vádat, miután megpróbálták megerőszakolni kolléganőjüket

A három férfi kihasználta, hogy a nő magatehetetlen állapotban volt, majd megpróbálták megerőszakolni.

Encsi iskolai erőszak: megdöbbentő részletekre derült fény

Újabb megrázó információk láttak napvilágot az incidens kapcsán.

Jogerősen elítélték a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetőjét

Kilenc év szabadságvesztést szabott ki a Kassai Kerületi Bíróság egy gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt vádolt férfira.