Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Nem enyhül a feszültség a szomszédunkban, rengeteg tüntető vonul utcára

Szerbia immár több mint tíz hónapja mély politikai válságban van, amit a kormányellenes tiltakozások és Aleksandar Vučić államfő híveinek ellentüntetései egyaránt táplálnak. A két tábor szombaton is párhuzamos rendezvényeket tartott az ország több pontján, miközben a feszültség továbbra sem enyhül.

Súlyosbodik a helyzet a szomszédban – könnygázzal és hanggránáttal oszlatták a kormányellenes tüntetőket

Újabb súlyos zavargások törtek ki Szerbiában, miközben a kormányfő távozását követelik.

Egyre nagyobb a feszültség a szomszédban, az elnök már békülne

Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken a közösségi oldalán közzétett videójában azt hangsúlyozta, hogy Szerbiának demokratikus párbeszéddel, nem erőszakkal kell megoldania a problémáit.

Szerbia már óriási nemzetközi nyomás alatt áll, Vučić azonban kitart

Miloš Vučević, Szerbia korábbi miniszterelnöke és a kormányzó Szerb Haladó Párt vezetője szerint az ország súlyos politikai és gazdasági következményeket szenved el, amiért következetesen kitart önálló külpolitikája mellett.

Egyre csak durvul a helyzet a szomszédban, már az oroszok is megszólaltak

Szerbiában immár ötödik egymást követő éjszaka zajlanak kormányellenes tiltakozások, amik az elmúlt napokban súlyos erőszakba torkolltak.

Fico attól tart, az lesz Szlovákiában is, mint ami most zajlik Szerbiában

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken tartott sajtóértekezletén az európai politikában egyre gyakrabban emlegetett „majdanizáció” kifejezésével illette a szlovákiai progresszív ellenzéki pártok tevékenységét, amelyek – mint mondta – már őszre hasonló kormányellenes tiltakozó megmozdulásokat terveznek, mint amilyenek jelenleg Szerbiában zajlanak.

Egyre durvul a helyzet a szomszédban, már rendőröket vernek a tüntetők

Szerbiában ismét súlyos összecsapásokra került sor az ellenzéki tiltakozások során, amik az újvidéki vasúti pályaudvar tavaly novemberi tragédiájára vezethetők vissza. A baleset következtében 16 ember vesztette életét, és azóta folyamatosan növekszik a kormányellenes demonstrációk száma.

Pánik a levegőben – hirtelen vadászgépek jelentek meg a Ryanair egyik járata körül

Vadászgépek kísértek egy 174 utast szállító Ryanair járatot, ami London Stansted felé tartott, miután egy potenciális biztonsági fenyegetést jelentettek a fedélzeten.

Vucic szerint polgárháborúba akarták sodorni Szerbiát, de ezt nem engedik

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök hivatalosan bejelentette, Szerbiában sikerült megőrizni a békét, és „nem lesz polgárháború”, miután ellenzéki tüntetők ütköztek össze a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistáival és a rendőrséggel Újvidéken szerda este.