Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nem menekülhetnek a bűnözők – lecsapott rájuk a rendőrség, már rácsok mögött vannak

Nem menekülhetnek a bűnözők – lecsapott rájuk a rendőrség, már rácsok mögött vannak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén már nyolcadik alkalommal szervezett összehangolt körözési akciót, aminek eredményeként 64 körözött személyt sikerült elfogni vagy fellelni a fővárosban és több vidéki helyszínen.

További Hírek

Eltűnt egy 16 éves lány Budapesten, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A 16 éves Szakos Regina október 11-én kedden ismeretlen helyre távozott otthonából, ám azóta nem tudni hollétéről, a rendőrök pedig jelenleg is keresik a fiatalt.

Az apát és kislányát elgázoló sofőr nem ismeri be felelősségét

A tragikus balesetben a sofőr figyelmetlensége miatt elhunyt egy apa és kislánya is, ám a vétkes nem hajlandó beismerni felelősségét.

Eltűnt egy 15 éves törökszentmiklósi fiú

Kedden veszett nyoma a fiatal fiúnak, a rendőrség most a lakosság segítségét kéri.

Az angyalföldi rendőrök elkapták a sufnitolvajt

A tolvaj augusztus közepe óta nem kevesebb, mint 29 alkalommal fosztotta ki a társasházi lakások helyiségeit, ám a szemfüles rendőrök kézre kerítették és kattant a bilincs.

Őrizetbe vettek egy tanárt Háromszéken, aki több diákot is bántalmazott

Az egyik fiú 3-4 napon belül gyógyuló fejsérülésekkel került kórházba múlt pénteken, jelenlegi állapotáról azonban egyelőre nincs hír.

Elf Bart árult egy budapesti házaspár, lecsaptak a rendőrök

A vádlottak ez év elején határozták el, hogy magyarországi forgalomban legálisan nem kapható, a fiatalok körében is népszerű, új típusú, eldobható elektromos cigaretta kereskedelmével foglalkoznak Budapesten, és ehhez több mint 18 ezer Elf Bart rendeltek Kínából.

Szolgálat közben vetett véget életének egy határvadász

A rendőrség általános közigazgatási rendtartás részeként vizsgálja a tragikus eset körülményeit, bűncselekmény gyanúja azonban nem merült fel.

Közel egy hónapja nem találják a 17 éves komáromi lányt

Hajnal Aida szeptember 16-án távozott a komáromi gyermekotthonból, ám azóta nem ad életjelet magáról, a rendőrsök pedig nagy erőkkel keresik: a lakosság segítségét kérik felkutatásához.

Életveszélyes állapotban van a megkéselt középiskolás

A 18 éves fiú az egyik szünetben késsel támadt osztálytársára, az áldozat pedig jelenleg is életveszélyes állapotban van, miután az elkövető több alkalommal nyaktájékon szúrta.

Eltűnt egy pécsi házaspár, a rendőrség a lakosság segítségét kéri felkutatásukban

A házaspár eltűnésének körülményei határozottan rejtélyesek: kigyulladt a házuk, ám ők előző nap délután ismeretlen helyre távoztak, s azóta sem adtak életjelet magukról.