Úgy tűnik, Ábrahám nem érte el a célját, sőt, még bírságot is kell fizetnie.
Majka döbben áll Azahriah szavai előtt, aki igencsak éles kritikát fogalmazott meg vele szemben a Puzsér-pofont követően.
Puzsér Róbert többek között Majkának is üzent, akivel soha nem lesznek barátok, és ezen a pofonbotrány sem segített.
Puzsér Róbert, akinek ismét sokat forog a neve a sajtóban a kapott pofon és botrány miatt, úgy döntött, bocsánatot kér egy helyreigazítás részeként.
Mindezt a rendőrség is megerősítette, de az érintett felek újfent megszólaltak a történtekről, s elmondták saját verziójukat.
Elmondása szerint egyszer ő is ehhez hasonló módon lett „lépre csalva” az Egyenes Beszéd stúdiójában, amikor főpolgármester-jelöltként behívták.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt egy friss interjúban kifejtette, hogy elvi szinten nem zárkózna el a Karácsony Gergellyel való együttműködéstől a június 9-i választás eredményétől függetlenül.
Kitért arra is, hogy az RTL stábjával szembeni viselkedése is kérdéseket vet fel.
Zámbó Krisztián és Puzsér Róbert soha nem lesznek barátok, de ellenfelek még lehetnek a ringben, Zámbó Jimmy fia nagyon örülne ennek.
Puzsér Róbert megint Majka kapcsán szólalt meg, és valószínűleg a rapper válasza sem marad majd el, nem a legjobb barátok.
Puzsér Róbert elérte, hogy Krausz Gábor reagáljon a gondolataira, és közben több mindent cáfolt, de érezni, hogy egyre inkább betelik náluk a pohár.