Újabb hatalmas mérföldkő a PS5 eladásaiban!
Ez pedig nem is annyira meglepő, hiszen tavaly olyan címek debütáltak, mint a Star Wars Jedi: Survivor, a Spider-Man 2, vagy épp az Alan Wake II.
Három hónap alatt összesen 4,9 millió játékkonzolt adtak el, ami 1,6 millióval több a tavalyi azonos időszakban regisztrált adatokhoz képest.
Noha ez nem minden felhasználó számára a nap híre, mégis sokan fognak örülni a játéknak.
A konzoleladások remekül alakulnak, de van egy komoly bökkenő a Sony számára.
Egy új szabadalom került napvilágra, mely alapján a Sony azt tervezi, hogy a jövőben osztályozza a gamerek játékstílusát.
A Sony ezúttal kizárólag az alkalmazottait lepte meg az egyedi megjelenésű kontrollerrel.
Egy friss felmérésből derült ki, hogy az Xbox Series X tulajainak csupán 48 százaléka használja fő konzolként a gépet, szemben a PS-tulajdonosok 71 százalékával.
A PS5 kétségkívül az egyik legnépszerűbb konzol manapság, még annak ellenére is, hogy a koronavírus-járvány utáni ellátási problémák a mai napig nem oldódtak meg, így nem feltétlenül lehet csak úgy leemelni a polcról egy konzolt.
Régóta téma már a PlayStation 5 átdolgozott változatának esetleges piacra kerülése, most azonban úgy tűnik, tényleg lehet valami a dologban.
Többet vásároltak belőle, mint az alkatrészhiány miatt alig elérhető Playstation 5-ből, de a Nintendo Wii összes eladását is felülmúlja.