Zámbó Krisztián és Peter Srámek nagyon jó barátok lettek, aminek mindkét fél örül, és közösen hajtanak előre a Sztában Sztár All Starsban.
A fiatal énekes Zámbó Krisztián kritikájára is reagált.
Ettől függetlenül egy nap szeretne megállapodni és családot alapítani, most azonban nem áll készen erre.
Elmondása szerint nem ez lenne a tiszteletteljes viselkedés, hogy felteszi a koronát a fejére, hiszen Jimmy sokat dolgozott a sikerért.
Valószínűleg azok is sokat hallgatták meg a fülbemászó dalt, akik nemigazán követték figyelemmel Zámbó Jimmy karrierjét.
A jelenlegi tulajdonos, Peter Srámek nagyon sajnálja, ami történt, és úgy tudni, hogy a kár több százezer forintra rúg.