A népegészségügyi központ szerint az oltásellenes mozgalmak jogszerű eljárások mögé bújva, jogszerűtlen és szakmaiatlan indokokkal igyekeznek akadályozni a védőoltási program működését.
A kicsi testén zúzódások, horzsolások is voltak, amiket az édesanya szerint a személyzet okozott.
Chicagóban veszi kezdetét a Zantac gyomorsavcsökkentő gyógyszer rákkeltő hatásairól szóló első per.
Újabb botrányba keveredett a Grindr: több száz felhasználó indított pert, állítva, hogy az alkalmazás rendkívül bizalmas információkat osztott meg harmadik felekkel.
Az EU Bírósága befogadta annak a hat alapítványi egyetemnek a keresetét, amely az Erasmus-ügyben fordult hozzájuk.
A hírek szerint peren kívüli megállapodással zárulhat az ügy, ha a bíró is rábólint.
A színésznő szerint a színész állítólag fizikailag bántalmazta.
A héten több érdekes történet is napvilágot látott a Barcelona edzője kapcsán, aki most tisztázta, mi is történt valójában.
Szakértők úgy becsülik, évi több száz perről és milliárdos nagyságrendekről beszélhetünk, ráadásul az elmúlt években megjelentek a nagy összegű, százmillió forintot meghaladó követelések.
Egy influencer nyitott egy üzletet, ám az étlap egyik fogásában a francia játékos nevét használta. Mbappénak sem kellett több, beperelte a kebapost.
A kaszinó tulajdonosa szerint a gép hibás volt, így nem jár neki a hatalmas pénzösszeg.