Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

További Hírek

1 millió forintos jutalmat ajánlott fel L.L. Junior az éjszaka

Egy nagyon fontos és értékes tárgy veszett el, ami L.L. Junior tulajdonában volt, és nem kevés pénzt kínál a megtalálójának.

5 milliós pénzjutalomban részesültek a rendőrgyilkost megállító egyenruhások

Az a két rendőr, akik maguk is megsérültek a januári újbudai rendőrgyilkosság során, most polgármesteri dicséretet és összesen 5 millió forintos pénzjutalmat kaptak.

Hableány-katasztrófa: milliós jutalom jár a nyomravezetőnek

A koreai szokások szerint a család addig nem nyilváníthatja halottnak az eltűnt rokont, míg teljesen meg nem bizonyosodnak a sorsáról, illetve abban bíznak, hogy megadhatják az áldozatnak a végtisztességet.

Milák Kristóf tekintélyes összeggel térhet haza az olimpiáról

Milák Kristóf úszó egy arany- és egy ezüstéremmel, illetve egy ötödik helyezéssel térhet haza az olimpiáról, a teljesítmény mellett pedig a jutalma is igen tekintélyes lesz.

Görögország 52 ezer forintnyi jutalmat kínál a fiataloknak, hogy beoltassák magukat

Görögország 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínál a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával - jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök hétfőn Athénban.

Szerbiában pénzjutalmat kínálnak azoknak, akik beoltatják magukat

A szerb elnök egy új stratégiával kívánja fellendíteni az ország oltási kedvét.

Ilyen még nem volt: Málta fog fizetni azoknak az utazóknak, akik szállást foglalnak a szigeten

Málta, a Földközi-tenger szigete Szicíliától délre, az ötcsillagos szállodát foglaló utazóknak foglalásonként legfeljebb 100 dollárt fizet – ösztönzést nyújtva a stílusos vakációra, ezzel is hozzájárulva a vendéglátás gazdaságához a koronavírus-járvány miatti leállításokat követően.

Szolgálaton kívül fogott tolvajt a házaspár a XVIII. kerületben: jutalmat kaptak

A büntetés-végrehajtásban dolgozó nő és mentőszolgálatnál dolgozó férje szabadidejükben fogtak el egy férfit. A bűncselekményt elkövető személy egy idős asszony táskáját próbálta letépni a XVIII. kerületben.

Négy budapesti rendőr is jutalmat kapott egy életmentés miatt

Összesen négy magyar rendőr kapott elismerést és jutalmat, miután december végén egy égő lakásból mentettek ki valakit.