Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A mentőknek az elmúlt évben 745 embert sikerült közterületen újraéleszteniük

Mindez pedig nem valósulhatott volna meg a helyszínen tartózkodó járókelők nélkül.

Egyre többször riasztják a mentőket, sokszor feleslegesen

Győrfi Pál elmondása szerint az sem ritka, hogy egy hőemelkedés miatt magukból kikelve követelnek mentőhelikoptert egyes emberek.

Korlátozzák a mentők sebességét Magyarországon

A szakértői elemzések szerint így kisebb lesz az esély a balesetekre.

Talpraesett kislányának és a szomszédoknak köszönheti életét egy halászteleki anyuka

A gyermek szaladt át a szomszédba, s együttes erővel visszahozták az életbe az 50 év körüli nőt.

Egyetlen nap alatt három bejelentő tévesztette meg a mentősöket

Ez pedig rendkívül komoly probléma, hiszen míg a mentősök az ilyen helyszínekre sietnek, nem tudják elvégezni munkájukat a valóban mentőket igénylő esetekben.

Nem szabad bedőlni annak az álhírnek, ami a mentők hívószáma kapcsán terjed

Napok óta terjed az az álhír a közösségi médiában, miszerint a következő héttől megváltozik a mentők hívószáma, ám ez egyáltalán nem igaz.

Kölcsönzött autóval tört össze egy mentőautót és elhajtott (videó)

Az Országos Mentőszolgálat munkatársait is meglepte az eset.

Karjaiban hozta le a mentős a badacsonyörsi arborétumban megsérült kislányt

A gyermek csúszdázás közben sérült meg, amelyet követően az aggódó szülők azonnal értesítették a mentőket.

Az Országos Taxis Szövetség is megszólalt a fővárosi kerékpársávok kapcsán

Miután az Országos Mentőszolgálat egy posztban jelezte elégedetlenségét, most megszólalt az Országos Taxis Szövetség is.

Egy budapesti benzinkúton, a kocsi hátsó ülésén jött világra egy kisbaba

Szerencsére semmilyen nehézség nem merült fel: a kis Bella gyorsan megszületett, és szinte azonnal felsírt.