Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Bejelentkezett az első ország az orosz koronavírus-vakcináért

Oroszország múlt héten regisztrálta a világ első COVID-19 elleni védőoltást, amelyet Szputnyik V-nek neveztek el. A vakcinát a moszkvai Gamaleja Mikrobiológiai Kutatóközpont fejlesztette ki, a beadása pedig már megkezdődött a teljes lakosság körében.

Oroszország katonai segítséget ígér Fehéroroszországnak

Megerősítette vasárnap Moszkva, hogy ígéretet tettek Alexander Lukashenko fehérorosz elnöknek, hogy ha szükség van rá, katonai segítséget tudnak nyújtani az egyre fokozódó tüntetések leverésére.

Az orosz orvosok sem optimisták a COVID-19 vakcina beadását illetően

A pénteken megjelent közvélemény-kutatásból kiderül, hogy több mint 3 ezer orvos nem érezné magát biztonságban a koronavírus elleni védőoltással való injekciózás közben főleg a kevés rendelkezésre álló adat és a villámgyors hatósági jóváhagyás miatt.

Vegyes érzelmekkel fogadta a világ az orosz koronavírus-vakcinát

Vegyes reakciókat váltott ki a világból, hogy mindössze két hónapnyi emberi tesztelés során megadták az orosz hatóságok a Gamaleya Intézet által fejlesztett koronavírus-vakcinára a jóváhagyást.

Egészen őrült váddal tartóztattak le egy bloggert Oroszországban

Egy orosz bíróság szerdán bejelentette, hogy a hónap elején letartóztatott orosz Youtube-bloggert államtitok megsértésével, jogtalan megszerzésével és terjesztésével vádolják, amiért elhagyatott ipari területeken és intézményekben vett fel videókat.

Nincsenek hasra esve a magyar szakértők az orosz vakcinától

Elsöprő erejűként hatott a hír, miszerint jóváhagyták az első kész koronavírus-vakcinát, méghozzá Oroszországban

A világon először Oroszországban indult el a koronavírus elleni védőoltás beadása a teljes népesség körében

Annak ellenére, hogy a készítmény még át sem esett a kötelező, harmadik tesztelési fázison, a helyi hatóságok regisztrálták a vakcinát, így elindulhatott a nemzeti vakcinációs kampány.

Bejrút után Volgográd – felrobbant egy benzinkút Oroszországban

Összesen 13 ember sérült meg, miután kigyulladt egy töltőállomás az orosz nagyváros egyik kerületében.

Jövő héten hatalmas mérföldkőhöz érkezhet a koronavírus kezelése

A hírek szerint már a jövő hét folyamán bejegyezhetik az első koronavírus elleni vakcinát.

Népszerű fizetési eszköz használatát tiltotta be Oroszország

A hétvége folyamán elfogadott törvénnyel Vlagyimir Putyin orosz elnök véglegesen betiltotta a kriptovaluták, többek között a Bitcoin kereskedelmi forgalomban történő használatát, és fizetési eszközként való alkalmazását.