Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Berlusconi állapota stabil, de továbbra is az intenzív osztályon van

Egyes források szerint az egykori miniszterelnök továbbra is éber, illetve minden szükséges kezelést megkap annak érdekében, hogy a vér megfelelő oxigénellátását helyreállítsák.

További Hírek

Megérkezett Olaszországba a koronavírus második hulláma?

Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy hamarosan újabb komolyabb járványkitöréssel kell szembenéznie Olaszországnak.

Két nap alatt megduplázódott az új koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban

A keddi adatokhoz képest csütörtökön már több mint kétszer annyi új fertőzöttet regisztráltak a hatóságok.

Koronavírus – nagyon kevés olasznál érzékeltek antitestet

Az olasz egészségügyi hatóságok által készített felmérés szerint a koronavírus-járvány által kifejezetten érzékenyen érintett ország lakosságának mindössze 2.5 százalékánál érzékelték, hogy antitestekkel rendelkeznek.

Kutatók: mégsem Kínából hozhatták be a koronavírust Olaszországba

Az eddigiek során úgy gondolták Olaszországban, hogy egy Kínából hazatérő pár hozhatta be a koronavírust, és indíthatta el a dominót, ami végül Európa és a világ egyik legsúlyosabb járványkitöréséhez vezetett.

Koronavírus – végre jó hírek érkeztek Olaszországból

Az elmúlt 24 órában mindösszesen három személy vesztette életét a koronavírus-fertőzés következtében, ilyen alacsony emelkedést pedig legutóbb februárban regisztráltak.

Továbbra is kötelező marad a maszkviselés és távolságtartás Olaszországban

Mivel a járványveszély továbbra is fennáll, Roberto Speranza egészségügyi miniszter hivatalosan is megerősítette, hogy életben maradnak a maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozó előírások.

Meghosszabbíthatja a szükségállapotot Olaszország

Giuseppe Conte miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Olaszország várhatóan meghosszabbítja az eredetileg a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt szükségállapotot, egészen akár év végéig is.

Koronavírus – régóta várt hírek érkeztek Olaszországból

A koronavírus által egyik legsúlyosabban érintett bergamói kórház intenzív osztályáról az utolsó beteget lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

Ismét baljós hírek érkeztek Olaszországból

A kötelező karanténban tartózkodó emberek mozgolódása és a szabályok be nem tartása miatt ismét egyre több új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak.

Olaszországban betiltották a nagyobb méretű kézipoggyászokat

Az olasz hatóságok bejelentették, hogy a június 26-tól életbe lépett rendelettel szeretnék megfékezni a koronavírus-járvány további terjedését.