Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Már csak kevesebb mint 1000 beteg van lélegeztetőgépen Németországban

Az eddigi sikeres német járványkezelést körülölelő dicsérethullám természetesen nem jelenti azt, hogy nem vetette meg náluk is a lábát a SARS-CoV-2 vírus.

Merkel szerint elszomorító lenne visszatérni a korábbi korlátozásokhoz

A német kancellár nemrég arról beszélt, hogy túl sok lazítást szeretnének rövid idő alatt, ez pedig komoly következményekkel járhat.

Napokkal a korlátozások enyhítése után emelkedni kezdett a fertőzések száma Németországban

Néhány nappal a szigorítások lazítását követően, kritikus szintre emelkedett a koronavírus reprodukciós rátája Németországban

Koronavírus – jelentős elbocsátási hullámra számíthatnak a német munkások

A hétfői adatok szerint komoly leépítéseket eszközölhetnek Németországban, amely a koronavírus-járvány következtében történhet meg.

Németországban már 160 ezer fölé nőtt a regisztrált koronavírus-betegek száma

A COVID-19 járvány a 4 millió aktív eset felé tart – eddig összesen 3,75 millióan kapták el a kórokozót, ebből 263 ezren vesztették életüket.

Németországban újranyithatják az összes üzletet és a Bundesliga is folytatódhat

A német szövetségi államok kormányzói egyetértettek abban, hogy további lazításokat kellene eszközölni a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

A németek szerint évekig elhúzódhat a koronavírus elleni vakcina kifejlesztése

Németország egészségügyi minisztere, Jens Spahn nemrég arról beszélt, hogy a védőoltás előállítása jóval hosszadalmasabb művelet lehet, mint azt előre feltételezték.

Merkel: Az Uniós védőoltások világszerte elérhetők lesznek

A német kormány elmondása szerint Angela Merkel kancellár hétfőn egy Európai Bizottság által szervezett konferencián fog részt venni, ahol számos hozzájáruló ország a koronavírus-járvány elleni harcról fog tárgyalni.

Németországban már heti 860 000 teszt elvégzésére is képesek

Németország a koronavírus-járvány elleni védekezésben eddig példásan vizsgázott, amit a számok is alátámasztanak, ugyanis a több mint 159 ezer fertőzöttjük közül, mindössze 6288 ember hunyt el, ami rendkívül alacsony halálozási arány a többi ország viszonylatában.

Német orvosok ruha nélkül tüntetnek a védőfelszerelések hiánya miatt

Az egyik weboldalon olyan képeket tettek közzé, amelyeken a kórházak frontvonalaiban dolgozó szakemberek láthatóak meztelenül, transzparensekkel a kezükben.