Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A Momentum új elnöke szerint „a magyar nemzet a hangya, a kormány a tücsök”

A képviselő meggyőződése, hogy a létbizonytalanság a háborúnál is rosszabb, illetve kiszámíthatóságra, biztonságra, megélhetésre és jólétre van szüksége a magyaroknak.

Fekete-Győr András: „az Orbán-csomag egy történelmi méretű megszorító csomag”

A Momentum frakcióvezetője számonkérte a kormány korábbi kijelentéseit.

Egyezség született a DK és a Momentum között, megtartják a közgyűlést

A momentumosok korábban elzárkóztak a szavazástól, mondván, Gyurcsány Ferenc pártja nem tartja magát a 2019-es megállapodáshoz.

Katás adózás: Fekete-Győr megmondja, mit a legfontosabb konzervatív érték

A Momentum parlamenti frakcióvezetője megszólalt a katás vállalkozások kapcsán, és rögtön a konzervativizmussal kezdte.

Megválasztották a Momentum új elnökét

Gelencsér Ferencet választották az új elnöknek, aki a párt egyik alapítója.

Egyre mérgesedik a viszony a Momentum és a DK között a szerdai elmaradt közgyűlés után

A két párt között a parlamentbe kerülő önkormányzati képviselők pótlása miatt indult vita, ami odáig fajolt, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését el is kellett napolni.

Összeveszett a DK és a Momentum: új részletek érkeztek, dőlnek a kritikák Karácsonyra

Egyre nehezebb és nehezebb helyzetbe kerülhet Karácsony Gergely, miközben rengetegen panaszkodnak rá Budapest közlekedése miatt.

Nem tudott megegyezni a DK és a Momentum, elmarad a fővárosi közgyűlés

A Momentum kiemelte, elsődlegesnek tartják az ellenzéki együttműködést, amelyhez szükséges az egyezség betartása, a DK azonban még nem osztotta meg az erre vonatkozó álláspontját.

Már hárman jelentkeztek be a Momentum elnöki tisztségéért

A párt frissen megválasztott országgyűlési képviselője is elindul az elnöki tisztségért. 

Fekete-Győr András: nem krumplit lóbálni megyünk be a parlamentbe

A Momentum Magyarországból újra egy demokratikus köztársaságot építene, független és pártatlan közmédiával, kétfordulós választási rendszerrel és független legfőbb ügyésszel.