Kim Kardashian nem véletlenül az egyik legvonzóbb szupersztár a Földön, és ez még egy ideig biztosan nem fog változni.
Csak irigykedni tudunk, mert a PS5 még mindig hiánycikk, így aki hozza rúd jutni az új konzolhoz, az nagyon szerencsés.
Az Exatlon Hungary riportere egy olyan „köntösben” mutatta meg magát, amit még nem láthattunk rajta, és azt kell mondjuk, nagyon forró.
Meglelően sok negatív hozzászólás érkezett Gelencsér Timivel kapcsolatban, ami az Exatlan Hungary harmadik évadában is szerepet fog játszani.
Úgy tűnik, minden szempontból megérte számára elutazni Arubába, mert újult erővel és energiával tért vissza Magyarországra.
A csodálatos és mindig nagyon vonzó Sarka Kata sokak elismerését kivívta már az évek alatt, többek között Rubint Rékáét is, aki likeolta a híresség egyik új képét.
Timinek finoman szólva is jó testi adottságai vannak, és sokan irigykedhetnek rá, hiszen emellett igazi áloméletet élhet.
Vivien csak a saját útját követi, nem akar másoknak megfelelni, és ezt egyértelművé is tette a közösségi médián keresztül. Vasvári Vivien talán soha nem gondolta, hogy Magyarország egyik leghíresebb médiaszemélyisége lesz, és mindezt úgy érte el, hogy nem voltak botrányai. Egyszerűen a karaktere és a személyisége meggyőzte az embereket abban, hogy kövessék őt. Vivit időről […]
Nálunk ez most abszolút kedvenc, pedig már sok nagyon szexi fürdőruhát láthattunk a híres modellen, aki Magyarországtól távol pihen.
Egy 19 éves fiatal lányt választottak a világ legszebb nőjének, aki a 100-as listán ezzel 99 más hasonló szépséget utasított maga mögé.
Sarka Kata maga válaszolt a kommentekre, amikben megjegyzik, hogy szerintük kissé túllőtt a célon ezzel a vékonyságával.