Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Reagált a feljelentett mentős, aki csak hamburgerért állt meg: komoly következményei lettek

Minden rosszban van valami jó, és most úgy tűnik, ebben pláne, hiszen feljelentésnek köszönhetően rengeteg ajánlat érkezett a mentősök részére.

További Hírek

Egy kétéves kisfiú koronavírus-tesztelése után kapott levelet az Országos Mentőszolgálat

Az esetek többségében felnőtteket tesztelnek, miután a gyereke kevésbé vannak veszélyben a szervezetüknek köszönhetően, de néha még az egészen kicsiknél is előfordul, hogy tesztelésre van szükség.

Ismételten szomorú hírt közölt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége

Ismételten elhunyt a koronavírus-fertőzésben egy mentőápoló, ezúttal az 55 éves M. János vesztette életét a vírus szövődményeiben

Győrfi Pál: tartsunk ki, hogy hamar túljussunk a járvány csúcsán

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője legutóbbi felhívásában arra kért mindenkit, hogy gondoljanak azokra a mentősökre és egészségügyi dolgozókra, akik folyamatosan végzik a munkájukat.

Gyász: egy salgótarjáni mentésirányító is elhunyt a koronavírus miatt

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége egy újabb sajnálatos eseményről számolt be, miután kiderült, hogy egy másik kollégájuk is feladta a harcot a koronavírus ellen.

Fontos üzenetet küldött Győrfi Pál

Az Országos Mentőszolgálat egyik legfontosabb és legismertebb szakember egy újabb fontos üzenetet fogalmazott meg az emberek felé a koronavírus második hullámában.

Szerdán is munkában vannak a szűrőbuszok Budapesten és Pest megyében

A helyettes tisztifőorvos megerősítette, hogy szerdán hat szűrőbusz végzi a teszteléseket a koronavírus második hullámának idején.

Gyász: egy újabb magyar mentőtiszt hunyt el a koronavírus következtében

Sajnálatos hírt osztott meg a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, miután egy újabb kollégájukat vesztették el a koronavírus miatt.

Győrfi Pál hivatalosan is reagált Zacher Gábor üzenetére a koronavírussal kapcsolatban

Győrfi Pál, az országos mentőszolgálat szóvivője nem hagyta szó nélkül Zacher Gábor reggeli nyilatkozatát, melyben azt mondta, hogy az emberek felejtsék el az idei karácsonyt.

Veszélyes és ízléstelen tréfát űztek a budapesti mentőkkel

Az Országos Mentőszolgálat egy rendkívül veszélyes és ízléstelen tréfáról számolt be, ami más életét is veszélyeztetheti, különösen a koronavírus idején, amikor ennyire leterheltek.

Jó hírt kaptak a mentősök: jár a százszázalékos táppénz

A koronavírus beláthatatlan gazdasági károkat okozott világszerte, ennek eredményeképp rengeteg ember vesztette el munkáját, így a mai napig is sokan bevétel nélkül élnek, többen pedig táppénzre kényszerültek, melyről tudjuk, hogy a jövedelmünk közel felének kiesésével jár.