Egészen meghökkentő módon derítették volna ki, hogy kik szurkolnak a legvehemensebben.
Cristiano Ronaldótól hangos a sajtó az utóbbi időkben, most pedig megosztotta, mit érzett és hogyan jutottak el idáig az edzővel.
A nagy port kavart interjú a portugál játékossal teljesen felkavarta az állóvizet, ami érthető, hiszen Ronaldo komoly kritikákat fogalmazott meg mind a klub vezetésével, mind az edzővel szemben.
Úgy tűnik, Ronaldo és a menedzser viszonya végleg megromlott a portugál kirtizáló interjúja után.
A két játékos a válogatott összetartásán találkozott újra, nem tűnt túl szívélyesnek az üdvözlés.
Cristiano Ronaldo nem érzi jól magát Manchesterben, a Paris Saint-Germain pedig továbbra is érdeklődik a portugál iránt.
A portugál a világbajnokság előtti szünetben üzent az edzőjének, a kritikusainak, és a drukkereknek is.
A világbajnokságra készülő portugált vélhetően nem fogja túlzottan megviselni anyagilag az eset, lévén kétheti béréről van szó.
Cristiano Ronaldo úgy véli, hogy a klub semmit nem tudott előrelépni azóta, hogy Sir Alex Ferguson távozott onnan, és ezt a problémát nem is akarják az illetékesek meglátni.
Azok, akik nagyobb pénzzel fogadtak a Brendford győzelmére a hazai pályán játszott Manchester City ellen, most gazdag embernek mondhatják magukat.
Az Európa-liga sorsolást is megtartották, a Barcelona például a Manchester United ellen fog játszani.