Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Egyes magyar dolgozók „életveszélyesek”, így játsszák ki az infrakapukat

Müller Cecília, országos tisztifőorvos erősen hangsúlyozta, hogy mindenki tartsa be a szabályokat, és a maszkviselésre vonatkozó jogszabályokat is, valamint ott, ahol nem kötelező a maszk viselése, ott is feltétlenül ügyelni kell a távolságtartásra, hogy legalább a 1.5 méteres különbség meglegyen.

Így változott megyénként a koronavírus-fertőzöttek száma péntekre

Egyetlen nap leforgása alatt ismét ötezernél is több koronavírusos pácienst azonosítottak Magyarországon, ami arról tanúskodik, hogy a magas fertőzésszám ellenére a második hullám tetőzése továbbra is várat magára.

A magyar szociális dolgozók kitartására is nagy szükség van

Nem feledkezhetünk meg a szociális dolgozókról, akikre szintén komoly feladat vár a koronavírus második hullámának idején.

Izland kapitánya sem akarta elhinni, amit lát: „5 percre voltunk az Eb-től”

Erik Hamrén izlandi szövetség kapitány érthető módon rendkívül csalódott, mert sokáig, egészen majdnem a lefújás pillanatáig úgy tűnt, hogy a kezükben van a továbbjutás.

Kiderült, milyen állapotok uralkodnak valójában a magyar kórházak intenzív osztályain

Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara honlapján egy egészen hosszú bejegyzésben taglalta a realitásokat a magyar intenzív ellátással és az osztályok állapotával kapcsolatban.

Megkezdték a működésüket a magyar koronavírus mobil tesztelőállomások

Az egyre növekvő számok miatt, és egyre fokozódó igény van a háziorvosok részéről is a teszteknek az elvégeztetésére, ezen kapacitását is bővítette a magyar egészségügy az operatív törzs jóváhagyásával.

Egy lépésre került Magyarország attól, hogy megkapja az orosz koronavírus vakcinamintát

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere a hivatalos videójában megerősítette, hogy lezajlott a korábban beharangozott egyeztetés az oroszokkal a koronavírus-vakcina kapcsán.

Rossz hírek érkeztek a magyar szennyvíz-vizsgálatok után, nőtt a vírus örökítőanyagának mennyisége

Erről Müller Cecília, országos tisztifőorvos számolt be az operatív törzs pénteki sajtóeseményén, kitérve arra is, hogy miért fontos ez.

Szoboszlai nemcsak hatalmas tehetség, hanem szerény is: „Egyből beültem a kocsiba, és jöttem a válogatotthoz”

Szoboszlai Dominik immáron Európa egyik legértékesebb fiatal játékosa lehet, aki csütörtök este ismét bizonyította, hogy méltó erre a „címre”. A magyar válogatott színeiben döntő fontossággal bíró gólt lőtt, és ezzel Magyarország kijutott az Eb-re.

Megtámadták a kormány koronavírus-oldalát

Az operatív törzs a pénteki sajtótájékoztatója során megerősített, hogy csütörtökön 19:25 és 19:35 között fejlett, túlterheléses támadást intéztek a kormány hivatalos koronavírus-nyilvántartását közlő oldal, a koronavirus.gov.hu ellen.