A politikus a tagsági kártyák közül az Egyéni szintűt vásárolta meg.
Hajdú Péter hosszasan reagált Magyar Péternek egy bejegyzésben, és azt mondta, többek között Orbán Viktornak, Mészáros Lőrincnek és Rogán Antallnak is köszönettel tartozik.
Orbán Balázs szerint Magyar Péter "futtatói" háborúpártiak.
Miközben Magyar Péter és Gyurcsány Ferencék egyre inkább egymással hadakoznak, a Fidesz továbbra is stabil.
A közmédia jövő héten, a pünkösdi ünnepet követően tájékoztatja az Európai Parlamenti listát állító szervezeteket az általa tervezett vita részleteiről.
Az állítólagos rendőrségi jelentés Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről szól, melyet bűncselekmény útján szivárogtattak ki. Belső vizsgálat indult az ügyben a rendőrségnél.
Donáth Anna válaszokat vár Magyar Pétertől, és egyúttal csalódott, hogy nem megy el a vitára, hiába hívták meg.
A politikus a Hodler Alapkezelő jogi igazgatója volt, a munkáját közös megegyezéssel fejezte be.
Dobrev Klára nem tartja kizártnak, hogy Magyar Péter fél tőle, és nem úgy tűnik, hogy a két párt között lesz valaha együttműködés, hiába ellenzékiek.
Már mintegy másfél millió ember támogatja Magyar Péter pártját.
Magyar Péter ragaszkodik ahhoz, hogy először a köztelevízióban vitázzon, majd azt követően elmegy más vitákra is.