A megújult fiókkal első dolga volt, hogy üzenjen a miniszterelnöknek.
Orbán Viktor szeret versenyezni, van benne tapasztalata bőven, és az első csatát megnyerte Magyar Péter ellen.
Orbán Viktor meggyőződése, hogy Magyarországon sincs egy olyan párt sem, ami ne cserélne velük gyakorlatilag azonnal.
Nemcsak a régi ellenzéket győzte le az Orbán Viktor vezette Fidesz vasárnap, hanem az új ellenzéki erőt is Magyar Péter személyében.
Magyar Péter köszönetet mondott a támogatóknak, és mindenkinek, aki részt vesz a Tisza Párt sikeres szereplésében.
Véleménye szerint a politikusból is lehet „hiteles, sikeres vezető, 2026-ban segítséggel akár leválthatja a Fideszt”.
Mint kiderült, családi ok állt a háttérben.
A DK vezetője, Dobrev Klára is ledöbbenhetett a választási végeredmény láttán, mely után már semmilyen módon nem tekinthetnek magukra nagy baloldali erőként.
Magyar Péter a Tisza Párt eredményváróján kritizálta a kormánypártok kampányköltéseit és a választási rendszert.
Kivételesen Dobrev Klára ezúttal nem említette meg Magyar Pétert, Orbán Viktor miniszterelnököt viszont annál inkább.
Magyar Péter azon a véleményen van, hogy még a DK-nak sem lesz esélye a Fidesz ellen 2026-ban, ahogyan az elmúlt 14 évben sem volt.