Gyurcsány Ferenc nem kímélte Magyar Pétert, rendesen kiosztotta a Tisza Párt vezetőjét, amivel minden eddiginél nagyobb szakadékot generál kettejük között.
Magyar Péter többek között arra is készen áll, hogy visszatérjen az ATV-hez, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel vitázna.
Magyar Péter és Varga Judit időről időre kommunikál egymással, de a Tisza Párt vezetője azt mondja, nem került szóba a választás.
Deutsch Tamásnak megvan a véleménye Magyar Péter és Manfred Weber találkozójáról, aminek hangot is adott.
Magyar Péter azt mondja, ez nem rajta múlik, és a demokráciában hisz, így a tisztújításon több jelöltet is szeretne maga mellett.
Magyar Péter újabb súlyos állításokat tett, ezúttal a Mi Hazánk kapcsán, akik szerinte rendre olyan döntéseket hoznak, ami jó a Fidesznek, de egyúttal meg is lepte őket.
Magyar Péter nemcsak politikai üzenteket kap, hanem személyes jellegűeket is, vannak nők, akik megismerkednének vele.
Magyar Péter elárulta, kint lesz az Európa-bajnokságon Németországban, de nem egyedül utazik el a kontinenstornára.
Rogán Antal egy nagyon fontos pontra mutatott rá, arra, hogy Magyar Péter miért „fújt rá” annyira az évek alatt.
Magyar Péter nem a legkedvesebb hangulatban üzent Gulyás Gergelynek azt követően, hogy nyilvánosságra került, még mindig tartozik a Fidesznek 47 ezer forinttal a tagdíj miatt.
Magyar Péter egy kommentre reagálva közölte, hogy annak idején ő írta volt felesége közösségi médiás posztjait.