Vona Gábor nagyon kis hal már Magyar Péter számára, igazán nem is akar reagálni arra, amit a politikustársa mondott.
Magyar Péter ismét kritikusan beszélt Gyurcsány Ferencről, de Orbán Viktor kapcsán is megtette ezt.
A politikus a közösségi oldalán posztolta a drogtesztjének eredményét.
Karácsony Gergely, aki sokáig nem vette fel a telefont Vitézy Dávidnak, most arra készül, hogy csütörtökön felhívja Magyar Pétert.
Gyurcsány Ferenc jelezte, mindössze az ország 30%-a bízná Magyar Péterre az ország vezetését, ami nem túl sok.
A Terror Háza Múzeum vezetője szerint a neheze még csak most kezdődik, mert a politika, a pártépítés és vezetés kemény feladat, amelyre Magyar Péter képtelen.
A megkérdezettek fele hallott az Integritás Hatóságról, de ez utóbbiaknak csak az ötöde tartja azt a kormánytól független, tisztán szakmai szervezetnek.
Az MPSZ volt elnöke nem tartja kizártnak, hogy a Magyar Péter-lufi kipukkadt, bár erre jelenleg nem lát túl sok esélyt.
Sajtóértesülések szerint meglepően gyorsan rábukkantak a telefonra a Dunában.
Emellett úgy véli, Magyar Péter új szereplőként való fellépése is hozzájárult ehhez. Majd arra utalt, most derülhet ki, meg tudja-e őrizni eddigi lendületét a Tisza Párt.
Mint fogalmazott, csak idő kérdése volt, hogy megjelenik egy új szereplő.