Három gépkocsi rohant egymásnak, ami miatt mentőket is riasztottak a helyszínre, egyelőre nem tudni, milyen állapotban vannak a sérültek.
Megint lángokba borult egy kamion a magyar utakon, most épp az M0-son, ami miatt lezárták a pálya érintett szakaszát.
Korábban már többször is indult ellene eljárás, ittas vezetés és közúti veszélyeztetés miatt.
Frontális karambolról számoltak be az M0-as lehajtó közelében, egyelőre kevés részlet ismert a baleset kapcsán.
Olyan súlyos volt a helyzet, hogy mentőhelikoptert is kellett riasztani, rengeteg volt a törmelék az úton, amit lezártak.
Az egyik kamionból végül a tűzoltók emeltek ki egy embert.
Azok, akik szeretik a Megyeri híd ünnepi világítását, idén is boldogok lehetnek, mert a Magyar Közút ismét fényárban fogja úsztatni a monumentális hidat.
Hiába villogtak neki, ügyet sem vetett a szabályosan közlekedőkre.
November 25-28. között, szombattól keddig sávlezárás lesz érvényben az M0-son.
A Szeged felé vezető oldalon történt a baleset, melynek pontos körülményei egyelőre nem teljesen ismertek.
Újabb súlyos baleset történt, most Budapest XV. kerületében, ahol felborult egy autó, sérültekről egyelőre nem érkezett hír.